2026. 09. 05. szombat
Lőrinc, Viktor
  Írjon nekünk overcast clouds 22°C Érzett: 22°C Szél: 6 m/s Párat.: 56%

Határvadászok adták vérüket

Határvadászok adták vérüket
Kovács Iván  |  2026. 09. 02., 15:34

Szeptember 2-án a Közösségek Házában a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai 75 jelentkezőtől tudtak vért venni, akik között nyolcan első véradóként adtak vért – nyilatkozta a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének vezetője, Fekete Noémi. A szerdai véradáson sok rendőregyenruhás várakozott, hogy sorra kerüljenek. Mint megtudtuk kilenc határvadász jelentkezett önként irányított véradásra.

Legutóbb az augusztus eleji nyári forróságban számoltunk be rekordvéradóról Kiskunhalason (ide kattintva olvashatják). A nagy létszámot szeptember 2-án is hozták a véradók, amelynek több mint tíz százalékát rendőrök tették ki - közölte Fekete Noémi. Gyakran előfordul, hogy munkahelyi közösségekből jelentkeznek nagy számban egy-egy véradásra. Ezúttal rendőrségi dolgozók fogtak össze, amely - mivel egyenruhát viseltek - látványossá tette a véradást - mondta a Vöröskereszt tereületi vezetője.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Szabóné Czibolya Beáta rendőr törzszászlós (fent első képünkön), szakaszparancsnok vezette az alkalmi véradó rendőralakulatot. A csapat a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred Bács-Kiskun Vármegyei 6-os számú Határvadászszázad önkénteseiből állt. A törzszászlós úgy nyilatkozott, hogy egy belülről érkezett kérésnek adott teret Rambala Zsolt rendőr alezredes, század parancsnok. Mivel a véradók szolgálati idejükben kapták a lehetőséget, így praktikus volt az egyenruhás megjelenés - tette hozzá a szakaszparncsnok.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Fekete Noémi, a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének vezetője a véradásról kiemelte, hogy 8 első véradó jelent meg, akik között kerekszámos résztvevők, így 10-szeres és 40-szeres véradó is bekapcsolódott a szokásos kiskunhalasi havi véradó akcióba.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Kép-szöveg Kovács Iván

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 12:46
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
2026-09-04 15:28:23
- Hangulatok: Baloghné Csonka Margit kiállítása - István a király: halasi énekesek előadásában - Újra Halason énekelt a Magyar Continental Singers - Szeleknek fordít: Hegedűs Katalin kedvenc kötete
2026-09-04 10:12:11
Fülbemászó dallamok, lelket melengető gondolatok. Ez jellemzi a Magyar Continental Singers fellépéseit. A csapat idén is koncertet adott a Bethlen Gábor téren, ahol a közönség a zenei élmény mellé útravaló, megszívlelendő, mély mondanivalót is kaphatott.
2026-09-02 15:34:27
Szeptember 2-án a Közösségek Házában a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai 75 jelentkezőtől tudtak vért venni, akik között nyolcan első véradóként adtak vért – nyilatkozta a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének vezetője, Fekete Noémi.
2026-09-02 14:32:13
Eseménydús volt a kedd a kiskunhalasi tűzoltók számára, ráadásul nem is a város területén volt szükség a beavatkozásukra. Két helyszín Bács-Kiskun északi részén volt, ahol cserjés, bokros terület, fenyőerdő aljnövényzete kapott lángra, Kunfehértónál pedig baleset történt.
2026-09-02 13:33:23
Izgalmas, érdekes történeteket olvasni mindig jó dolog. Pláne, ha a történet olyan összetett, hogy a szerző nem egy kötetben, hanem egy egész könyvsorozatban fejti ki az eseményeket. A Kötés 13 is éppen ilyen mű, a részletekről pedig Kovács Eszter, a Szilády-gimnázium diákja mesél olvasóinknak.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés