A Quality Championátus I. fordulójában pénteken az elődöntőkre került sor Kiskunhalason a Hirling József Lovaspark füves arénájában. Tizenkettő versenyszámot tartottak, amelyből öt nyitott számot láthatott a főleg szakmai közönségből álló publikum. A helyi sportbarátok Frányó Csenge (címképen, fotó Katusné Gudmon Kata) győzelmének tapsolhattak, mert a Kiskunhalasi LTSE lovasa Bognár Obstreicher nevű lovával a serdülő A 120 cm-es elődöntőt megnyerte. Az utolsó nyitott számot pedig a dózsás Nagy Sándor nyerte Casio-val. Szombaton a középdöntőkkel folytatódnak a versenyek. Kezdés reggel nyolc órakor.
III. fokú hőségriasztás volt érvényben a Quality Championátus I. fordulójának első napján, amely még holnap is érvényben lesz. A nagy forróságot jól viselték a lovak és a sportolók is. Az istállókban folyamatos ventilátorokkal erősített szellőztetés folyt és a patamosókban is hűs vízpermettel segítettek a lovak számára elviselhetővé tenni a kánikulát.
A pénteki versenynap reggel 7.30-kor órakor indult a füves arénában két nyitott körrel, majd következtek a championátus elődöntők. A nap során 190 startot láthatott a közönség. A pályákat Karádi László pályaépítő és csapata állította fel. A legtöbb nevező - 47 starttal – az amatőr kategóriában szállt nyeregbe a helyezésekért, de a serdülő kategóriákban is szép számú, összesen 49 lovas indulj csengőszó hangzott el. Az amatőröknél a legjobb halasi helyezést az elődöntőben Bölecz Virág Ráhel (Kiskunhalasi LTSE) érte el. Fantasticca nevű lovával a halasi sportoló a 7. helyen végzett. Az alábbi videóban Virággal beszélgettünk.
A pénteki győztesek:
1.) 100 cm-es nyitott versenyszám ideális időre
1. Bierbaum Flóra, CHACCO ELVIRA-B, Univerzum LK Etei SE
2.) 105 cm-es nyitott versenyszám időre
1. Tóth Martin József, JAMIE, TM Lovasok SE
3.) Póni lovasok 90 cm-es elődöntő, lovasok stílusversenye
1. Gubicza Kamilla, CRISTO, Scuderia SA LSE
4.) Gyermek 100 cm-es elődöntő, lovasok stílusversenye
1. Bodnár Alexa, LAY YOUR LOVE ON Z, Némethy Bertalan Alapítvány
5.) Serdülő B 110 cm-es elődöntő, stílus verseny alapidővel, (indulók 25%-a összevet)
1. Jancsó Jázmin, PM BALOUVELLE, Pilisi Lovas Egyesület
6.) Amatőr 110 cm-es elődöntő, létfázisos versenyszám, megszakítás nélkül
1. Pál Vivien, Q-SARIPUSZTA MERLOT, Lovasklub Kft.
7.) 110 cm-es nyitott versenyszám időre
1. Varga Lili, MYLO CAPTAIN, Kabóka LSE
8.) Serdülő A 120 cm-es elődöntő, kétfázisos versenyszám, megszakítás nélkül
1. Frányó Csenge, BOGNÁR OBSTREICHER, Kiskunhalasi LTSE
9.) Utánpótlás 125 cm-es elődöntő, étfázisos versenyszám megszakítás nélkül
1. Gál Balázs Milán, EMERALD DE REVEL, Csilló Lovas Egyesület
10.) Felnőtt 130 cm-es elődöntő, kétfázisos versenyszám. megszakítás nélkül
1. Tóth Martin József, JEGENYE, TM Lovasok SE
11.) 120 cm-es nyitott versenyszám időre
1. Farkas Nóra, SWEETIE, Steel SE
12.) 130 cm nyitott versenyszám időre
1. Nagy Sándor, CASIO, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.