2026. 09. 05. szombat
Lőrinc, Viktor
  Írjon nekünk overcast clouds 22°C Érzett: 22°C Szél: 6 m/s Párat.: 56%

Helyi és megyei lovasok sikerei

Helyi és megyei lovasok sikerei
Kovács Iván  |  2026. 08. 10., 07:21

Sok versenyszámos, összetett lovastudást igénylő hétvége után vannak túl a megyei lovasok, amelynek Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark adott otthont augusztus 8-án és 9-én. Szombaton a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) versenynapja zajlott, míg vasárnap a Bács-Kupa sorozat utolsó állomásának házigazdája volt a lovaspark. Mindkét napon jól szerepeltek a megyei lovasokkal nagy versenyben a halasi klubok, egyben a rendező Kiskunhalasi Lovasbandérium SE-nek remek főpróba a szeptemberi Diákolimpia előtt.

Kívülállónak talán a legszembe tűnőbb látványt az jelentette a hétvégén, hogy a Hirling József Lovaspark minden versenyhelyszíne teljes üzemben működött. A négyévszakos vagy filcesnek is nevezett területen díjugrató és díjlovas pályákat épített ki a pályaépítő Kiss Zoltán, míg a füves pályán az ügyességi versenyszám akadályait, bólyákkal helyezték el. Az egyes pályák mellett pedig önálló zsűri kontrollálta a verseny eseményket. Katt ide a videóhoz!

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

Rózsahegyi Róbert, a lovasbázis telepvezetője csapatának fel volt adva a lecke a komplex verseny megszervezése terén, de megoldották. Szerettünk volna jó házigazdák lenni, mind a lóelhelyezés, mind pedig a versenyfeltételek megteremtésében. A visszajelzések alapján úgy érzem sikerült. A rendezői feladat mellett fontos volt a hazai versenyzők jó szereplése is, ami úgy vélem teljesült.

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

Köszönönöm a segítők, a szülők, az egészségügyi biztosítók és a támogatók munkáját, valamint a megyei lovas klubok nagyszámú részvételét! Ez a hétvége valóban a széleskörű összefogás jó példája volt, az eredménye pedig leginkább a sok mosolygós arc és az elégedett lovasok látványa volt. Ugyanakkor nekünk, szervezőknek a szeptemberi Kiskunhalason megrendezésre kerülő Diákolimpia döntőjére hasznos összekovácsolási gyakorlat lett – zárta rövid nyilatkozatát Rózsahegyi Róbert, a lovaspar telepvezetője, a verseny igazgatója.

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

LAUSZ Lovasverseny győztesek, Kiskunhalas (augusztus 8-án):

80-90 cm- Farkas Lara LÉNA Révész Farm Lovas SE, Cselovszki Szófia FLY FOR ROUGE Orion Lovas SE
70-80 cm Kószó Szófia GRANDICELLO Kiskunhalasi Lovasbandérium SE, Csorba Lara KACÉR Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
60-70 cm- Trenyik Linett ANGEL Hódmezővásárhely, Cseri Luca NOIX DE COCO Hódmezővásárhelyi SLE
50-60 cm - Szulinszki Lizbett CRYSTAL Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE, Cseri Luca NOIX DE COCO Hódmezővásárhelyi SLE
Díjugratás X akadályokon - Takács Adél BRONSON BORA Kiskunhalasi Lovasbandérium SE

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

Ügyességi nehéz 12 év felett - Faldum Lili ZÁPOR Remény SE, Márton Borka Sára HONEY MONEY Kiskunhalasi L. Bandérium
Ügyességi nehéz 12 év és az alatt - Nagygyőri Rebeka VADVIRÁG Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
Ügyességi haladó 12 év felett - Faldum Lili ZÁPOR Remény SE, Csepcsik Dominika FALAT Zöldmező Lovas SE
Ügyességi haladó 12 év és az alatt - Nevodenszki Hanga BODZA Révész Farm Lovas SE
Ügyességi kezdő 12 év felett - Molnár Nóra BRONSON BORA Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
Ügyességi kezdő 12 év alatt - Nevodenszki Hanga BODZA Révész Farm Lovas SE

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

Bács-Kupa győztesek Kiskunhalas (augusztus 9-én):

FSZ 7-14 év: Kiss Nóra Adina, Remény SE
ÜK 12 és fiatalabb: Nevodenszki Hanga, Révész Farm Lovas SE
ÜK 12 felett: Koller Nina Amira, Remény SE
ÜH 12 és fiatalabb: Pintér-Ifi Zara Leila, Bólyi Csemete LSE
ÜH 12 felett: Horváth Maja, Remény SE
ÜN 12 és fiatalabb: Kiss Liliána, Szabadidő Lovasok SE
ÜN 12 felett: Martos Luca, Bólyi Csemete LSE

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

Díjlovas 12 év alatt: Balla Ráhel, Zsanai Lovas Sport Klub
Díjlovas 12 év felett: Brecska Zsófia, Zsanai Lovas Sport Klub
Díjlovas C1 REV nélkül: Hajdú Diána, Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
Díjlovas C1 REV-el: Vancsura Ilona, Zsanai Lovas Sport Klub
Díjugratás X REV-nélkül: Rapcsák Tamara, Szabadidő Lovasok SE
Díjugratás 60-70 cm REV-nélkül: Barna Ferenc, Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
70-80 cm REV nélkül: Farkas Lara, Révész Farm Lovas SE Díjugratás
Díjugratás 70-80 cm REV-el: Kószó Szófia, Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
Díjugratás 80-90 cm REV nélkül: Farkas Lara, Révész Farm Lovas SE
Díjugratás 80-90 cm REV-el: Kószó Szófia, Kiskunhalasi Lovasbandérium SE

Képgaléria megtekintése (76 db kép)

Írta, videó: Kovács Iván, képek Katusné Gudmon Kata és Kovács Iván

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 12:46
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
2026-09-04 15:28:23
- Hangulatok: Baloghné Csonka Margit kiállítása - István a király: halasi énekesek előadásában - Újra Halason énekelt a Magyar Continental Singers - Szeleknek fordít: Hegedűs Katalin kedvenc kötete
2026-09-04 10:12:11
Fülbemászó dallamok, lelket melengető gondolatok. Ez jellemzi a Magyar Continental Singers fellépéseit. A csapat idén is koncertet adott a Bethlen Gábor téren, ahol a közönség a zenei élmény mellé útravaló, megszívlelendő, mély mondanivalót is kaphatott.
2026-09-03 08:37:56
Mint arról korábban beszámoltunk magyar tűzoltók segítették a szerbiai Delibláti-homokpuszta területén pusztító tűz felszámolását. A 12 fős egységben, amely kedden délután tért haza, négy kiskunhalasi teljesített szolgálatot,
2026-09-03 08:33:29
Éppen ötven évvel ezelőtt, 1976-ban fejezték be középiskolai tanulmányaikat a Tekóban azok a hölgyek és urak, akik most egy jó hangulatú találkozóra gyűltek össze egykori oktatási intézményükben. A tablót nézegetve sok régi történet felszínre került, és persze megemlékeztek azokról is, akik már nem lehettek itt a jeles eseményen.
2026-09-03 08:24:58
Városunk 2026-ban is aktív szereplője a Legszebb konyhakertek versenyének. A zsűritagok a nyár folyamán megtekintették a területeket. Mindenhol megállapították, hogy árnyékolás és fúrt kúttal történő locsolás nélkül lehetetlen szép növényeket termelni ebben az aszályos időszakban.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés