2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Locskai Józsi harmadik lett a Duna-Tisza Közi Erősember Versenyen

Jáger Levente  |  2026. 05. 10., 17:02

Bartalos Tamás szervezésében tíz erős férfi közel három át szórakoztatta a népes közönséget Kiskunhalas főterén. A Városnapok rendezvénysorozat évek óta egyik leglátványosabb eleme a Duna-Tisza Közi Erősember Verseny, amely szombaton újabb állomásához érkezett. Nekünk, halasiaknak is van egy „sztrongmenünk”, Locskai József nem volt teljesen egészséges, de vállalta a megméretést, és harmadik helyen végzett.

Évekkel ezelőtt jelentkezett Bartalos Tamás a kiskunhalasi programszervezőknél, hogy hozna ide egy erősember versenyt. Azóta hagyománnyá vált, a Duna-Tisza Közi Erősember Versenysorozat első állomása városunkban van. A Városnapok programfolyamában pedig az egyik leglátványosabb eseménnyé nőtte ki magát. Idén tiz bátor, nem kevésbé izmos ember vállalta a nem mindennapi, hat feladatból álló próbatételt. Tamás nemcsak szervezőként, hanem szpíkerként is jeleskedik, humoros, néha kőkemény mondatai mindig a helyén vannak. Ezúttal is vitte a szót, nem is akárhogyan, ebben pedig a versenyzők - köztük a mi fiunk, Locskai Józsi is - maximális partner volt. Józsi nem volt teljesen egészséges, négy nappal korábban még kétséges volt az indulása, ám a hazai közönség biztatása gyógyírt jelentett számára. 

A hagyományoknak megfelelően kamionhúzással rajtolt a verseny, a nem mindennap feladatot valamennyi résztvevő teljesítette. A következő számokban pedig a kar, a váll, a comb volt nem mindennapi próbatétel elé állítva. A koffercipelés, és a lengősúly is mázsákat jelentett, amelyeket az emberi testnek kellett legyőznie a gravitációval szemben. Volt olyan versenyző, aki hetven kilogrammos testtömegével szállt szembe a 350 kilóval. Nem volt nyafogás, inkább egymást zrikálták az erősemberek, akik egy-egy kiváló teljesítményt mosollyal nyugtáztak és persze egymást is biztatták. A sportszerűség mindenek felett - ezt egyébként Bartalos Tamás is többször hangsúlyozta,

A megméretés második fele a főtéren zajlott, ahol már a tűző nappal is meg kellett küzdeni a résztvevőknek. Ez sem akadályozta meg a fiúkat abban, hogy a több száz kilót nyomó traktorgumit, vagy éppen a 10 kilós kőgolyót arrébb, vagy éppen feltegyék egy asztalra. A közönség jól szórakozott, élvezte a versenyt, amely ezúttal a Supplements House Kupáért zajlott. A győzelmet Uszléber György szerezte meg, Győri László és Locskai Józsi előtt. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 10:14:50
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket a Hírnaplóban. Csütörtökön este a Kultúrkép magazinunkat tekinthetik meg. A Forgószínpad színház-irodalmi információkat foglal össze, Szemeszter oktatási híreket oszt meg nézőinkkel. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés