Kiválóan szerepelt Szlovákiában Orbán Huba. A 10 esztendős kiskunhalasi autókrossz versenyző a nemzetközi mezőnyben a második helyet szerezte meg.
A szlovákiai Lucenecen rendezték meg a magunk mögött hagyott hétvégén a Max Challenge bajnokság aktuális fordulóját. Az utánpótláskorú autókrossz versenyzők nemzetközi mezőnyében ott volt a kiskunhalasi Orbán Huba is. A Központi Református Általános Iskola negyedikes diákja a mini crosscar kategóriában szerepelt. A fiatal sportolónak nem volt könnyű dolga, akadtak bőven nehézségek, de Huba kitartása és a segítők támigatása ezúttal is azt eredményezte, hogy a halasi fiú a döntőben autózhatott. Ott aztán a második helyen ért célba. Orbán Huba felkészítője Csehó-Kovács Márk.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.