Egy defibrillátort és gyógymatracokat vásároltak a Nyúl Utcai Idősek Otthonába abból a pénzadományból, amit a halasi hívek ajánlottak fel a januári ökumenikus imahét alkalmával. Az ünnepélyes átadás a napokban történt meg, az intézmény vezetője pedig kameránk előtt mondott köszönetet minden hozzájárulónak.
Juhász György, a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ kiskunhalasi Nyúl utcai Idősek otthonának igazgatója mutatta be azokat a tárgyakat, amiket egy nagyvonalú felajánlás jóvoltából tudtak megvásárolni. A pénz halasi hívek jóvoltából gyűlt össze.
A jelenlévő egyházi személyek egymás után elmondták gondolataikat, jókívánságaikat. Mint elhangzott, sokaknak megnyugvást jelenthet, hogy most már elérhető közelségben van az intézményben egy életmentésre alkalmas defibrillátor berendezés.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.