2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 12°C Érzett: 11°C Szél: 2 m/s Párat.: 87%

Emlékezés a temetőkben, katolikus imádság halott szeretteinkért

Emlékezés a temetőkben, katolikus imádság halott szeretteinkért
Kovács Iván  |  2025. 11. 02., 11:45

A mindenszentek a keresztények ünnepe, melyet a keresztény világ november 1-jén tart. Kiskunhalason is nagyszámban látogatták halott hozzátartozóik sírhelyeit az emberek. A Szent Péter és Pál Kiskunhalas főplébánia szombaton délután 3 órakor imádságot tartott a híveknek szeretteinkért a katolikus temető ravatalozójában. A temetőkben egész nap reggeltől, késő óriási forgalom közepette emlékeztek a polgárok halottjaikról városunkban.

Napok óta nagy a forgalom a városunk temetőiben. A sírkertek bejáratai előtt virág, koszorú és mécses árusok sora kínálták termékeiket. A parkolók megteltek autókkal, sőt a temető belső terein is alkalmi megállóhelyeket alakított ki a temetői gondnokság. Nem csak városunkból, hanem az ország számos pontjáról érkeztek elszármazott halasiak, hogy hozzátartozóik sírjai előtt emlékezzenek elhunyt szeretteikről.

Képgaléria megtekintése (34 db kép)

Az 53-as út melletti katolikus temetőbe közvetlen vezető utcák forgalmát ideiglenesen korlátozták. A temető előtti bejárathoz csak gyalogosan lehetett eljutni. A családok tagjai ilyenkor válnak létszámban teljessé, mert a temető a találkozás központi helyszíne számukra, ahol közösen emlékezhettek meg az elhunytakról és gyújthattak gyertyát, mécsest vagy helyezhették el az emlékezés koszorúit, virágait.

Képgaléria megtekintése (34 db kép)

A katolikus temető új ravatalozójában november 1-jén 15 órakor kezdődött központi imádság a hozzátartozókért a Szent Péter és Pál Kiskunhalas főplébánia szervezésében. Az imádságra egybegyűlt híveknek és érdeklődő hozzátartozóknak Seffer Attila plébános celebrálta a szertartást. Hódi Dávid, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum iskola lelkésze idézett a bibliából és tartott beszédet. A mintegy félórás szertartást az épületen belül és kívül is követték az egybegyűltek.

Képgaléria megtekintése (34 db kép)

A temető ritka arcát mutatta az ünnep alkalmából, amely különösen az est közeledtével és éjszaka nyújtott varázslatos látványt. A főbb temetői utakon hömpölygő, virágot, koszorút vivő családok, a sírhelyeken elhelyezett fehér és sárgás gömbökben pompázó krizantémok, őszi rózsák, az elhelyezett mécsesek megvilágításában emlékezetes, megható pillanatokat kínáltak a látogatóknak. Egészen késő estig tömegesen járták az emlékezők a halasi temetőket. Képeink a kiskunhalasi emlékhelyeken és a katolikus temetőben készültek.

Képgaléria megtekintése (34 db kép)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés