2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 19°C Érzett: 19°C Szél: 2 m/s Párat.: 75%

Lámpás felvonulás, műsor Szent Mártonról a Szent József iskolában

Fehér Erika  |  2025. 11. 13., 14:32

Márton napján idén is apró fények ragyogták be a Szent József Katolikus Iskola és Óvodát, valamint az Alsóvárosi katolikus templomot. Az iskolai műsort követően az idei Márton nap fénypontja is a lámpás felvonulás volt. Szent Márton napjainkban is példát mutathat segítőkészségből, törődésből.

A Kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda egyik fontos programja minden évben a november 11-i Márton nap megünneplése. Ilyenkor az óvodások, az iskolások és szüleik közösen vesznek részt a programon, ahol felidézik Szent Márton történetét és a Márton napi néphagyományokat.

A program az elszökött a lúd című vidám jelenettel kezdődött, majd a németes diákok is felléptek. A második b osztály Szent Márton legendájával és népi játékokkal készült.

Taskovicsné Reisz Mariann igazgatóhelyettes átadta a lámpáskészítő verseny jutalmait, az óvodások pedig ajándék lámpásokat kaptak A Márton napi program a Szent József iskola és óvoda egész közösségét megmozgatta, sokan vettek részt az eseményen.

A közös éneket követően a világító lámpásokkal a résztvevők átvonultak a katolikus templomhoz. Kovács Ferenc atya a templomban is a segítőkészségről és a másokkal való törődésről szólt, arról, hogy ma is példát lehet venni Szent Mártonról. A templomból a lámpások fényével kísérve a résztvevők visszavonultak az iskolához ahol agapéval ért véget a Márton napi program.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés