2026. 07. 19.
Emília
  Írjon nekünk broken clouds 20°C Érzett: 19°C Szél: 1 m/s Párat.: 67%

Erdélyben tanult a Kiskun Táncegyüttes

Kovács Iván  |  2025. 08. 03., 11:40

Egy hetet töltött Romániában, Erdélyben, a Maros megyében található Nyárádselye faluban a Kiskun Táncegyüttes. A kint tartózkodásuk célja a nyári kirándulás élményei mellett az ottani kultúrával való ismerkedés és a selyei táncok elsajátítása volt. Az együttes már hazafelé tart, az utazás élményeiről pedig Mándity László a csapat vezetője tájékoztatta a szerkesztőségünket.

A Kiskun Táncegyüttes 15 tagja idén is elutazott Erdélybe, azon belül Nyárádselyébe, ahol selyei táncokat tanulhattak. A tánc mellett rengeteg tudást sajátíthattak el az együttes tagjai hiszen volt lehetőség a férfiaknak kaszálásra, az asszonyok és nők pedig a kenyérsütés rejtelmeit tanulhatták meg a kovásztól egészen a ropogós kenyérig.

Hatalmas élmény volt felmenni a Bekecs hegyre traktorokkal miközben szólt a harmonika és az énekszó. Pihenésképpen a lányok megtudhatták hogyan kell keszkenőt kivarrni, de a folk vetélkedők vicces pillanatai is maradandó emlékeket nyújtanak mindenkinek. Esténként a bálban mindenki megmutathatta az elsajátított tánclépéseket és felemelő érzés volt, hogy a helyi adatközlő táncosok is velünk mulattak.

Mándity László az együttes vezetője a közösségi oldalán a következőket osztotta meg a faluról és fogadtatásukról.

A település a Bekecs hegy tetejéről nézve szív alakú, mely mutatja az ott élő emberek lelkületét és végtelen szeretetét. Nehéz lenne szavakkal megfogalmazni, amit ez a hét adott nekünk, de ami biztos, hogy útravalóul a szívünkbe zárjuk Anna néni mosolyát és ropogós kenyerének illatát, Tamás bácsi jókedvét és vackor pálinkáját, Irénke néni Isteni lángosának ízét és Laci bácsi bölcsességeit, történeteit az ottani emberek türelmét, alázatát és figyelmességét. Köszönettel tartozunk mindenért és csak arra kérjük a Jóistent tartsa meg még őket nagyon sokáig és hordozza őket a tenyerén!

A hazautazás előtti estén szerettünk volna meghálálni a hozzánk való jóságot, amit egy gálaműsor keretein belül tettünk meg. Próbáljuk magunkba zárni a tanultakat és hálás szívvel gondolunk a Nyárádselyei barátainkra – nyilatkozta Mándity László, a Kiskun Táncegyüttes vezetője.

 

Forrás: Kiskun Táncegyüttes

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 16., 16:50
Régi, a történelmi múltunka felidéző fotókat gyűjt a Thorma János Múzeum. Az intézmény mindazokat várja, akik régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes emlékekkel hozzájárulnának Kiskunhalas helytörténetének gazdagításához. Az első alkalom 2026. július 23. 13:00-16:00-ig lesz a múzeumban.
2026. 07. 16., 16:43
Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
2026-07-17 01:29:50
- Népek dalai a zeneiskola kórusának előadásában - Világjáró állatorvos az USA nemzeti parkjaiban - Trabarna a humor világába utaztat - Igazad van - Hegedűs Katalin kedvenc könyve
2026-07-15 16:59:13
Első alkalommal szervezett nyári tábort a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a Csetényi Élményparkban. A táborozó gyermekeket változatos, élményekben gazdag programok várták, miközben szeretetteljes és biztonságos környezetben tölthették együtt a nyári napokat.
2026-07-13 18:10:32
Kiskunhalason Nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeztek július 10-e és 12-e között. A Hirling József Lovasparkban folyó eseményen filces és füves pályán mérték össze tudásukat a lovasok. A három nap során 33 versenyszámban, közel 300 startot láthatott a közönség. Kiemelkedett a mezőnyben teljesítményével Kovács Kaarló (címképen).

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés