2026. 09. 12. szombat
Mária
  Írjon nekünk broken clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 3 m/s Párat.: 91%

Tovább öregbítette hírnevét a Kiskun Táncegyüttes

Szőri Attila  |  2025. 10. 17., 16:11

Sikeres heteket tudhat maga mögött a Kiskun Táncegyüttes. Először megtisztelő felkérést kapta a Bács Gazda Coop Kft. 30. Jubileumának szakmai estjén, majd a kiskőrösi Kakasfőző Fesztiválon is szerepeltek, amely idén is színvonalas programokkal és kiváló hangulattal várta a látogatókat.

A Bács Gazda Coop Kft. rendezvényén a felnőtt táncosok füzesi illetve szilágysági táncokat mutattak be, majd a vacsora után moldvai táncházba innvitálták a vendégeket. Másnap a Bács Gazda Coop Kft. rendezésében a burgonya fesztiválon szerepelhettek a Kiskunhalasi Művészeti Iskola növendékei Mándity László tanár úr vezetésével. Nagyon nagy sikert arattak és a lelkes közönség vastapssal jutalmazta őket.

A csapatot meghívták a kiskőrösi Kakasfőző Fesztiválra is. A rendezvény egyik legemlékezetesebb pillanatát a Kiskun Táncegyüttes fellépése jelentette. Az együttes fergeteges műsort adott, amely magával ragadta a közönséget.

Lendületes táncaik, színes viseleteik és a népzene ritmusai igazi ünnepi hangulatot varázsoltak a fesztivál színpadára. A nézők vastapssal jutalmazták a produkciót, amely méltó módon képviselte Kiskőrös kulturális életének egyik legértékesebb hagyományőrző közösségét.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2026-09-11 18:01:08
- Fókuszban a közbiztonság: lakossági fórum, ahol a kiskunhalasi rendőrkapitány is válaszolt a felmerült kérdésekre - Bajtársi találkozó: 25 évvel ezelőtt zárt be a Gábor Áron Laktanya - Őszi Tárlat: felavatták a Bay-házaspár emléktábláját is a Thorma János Múzeumban - Elkezdődött a 47. Halasi Szüreti Fesztivál
2026-09-10 17:41:49
- Egy nemzetközi cserkésztábor kihívásai - Halász Balázs a Pi-vízről - Égből pottyant mesék Halason - Papp Akiko zongoraművész bemutatkozása
2026-09-10 17:39:30
- Újra szülővárosában énekelt Miklósa Erika - Lantos Gábor, a magyar Elvis Presley - Zenélő szélmalom, színes repertoárral - Egy asszony élete - Elő Nóra ajánl könyvet
2026-09-10 09:29:47
A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. programszervezői köszönik, hogy jelentkeztek a 47. Halasi Szüreti Fesztivál keretében megrendezett Szüreti Felvonulásra és Traktorparádéra. Kérik egyúttal, hogy a rendezvény biztonságos és gördülékeny lebonyolítása érdekében figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót, és tanulmányozzák át a cikkünk végén szereplő találkozási helyszíneket, valamint az indulási sorrendet.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés