Kohi Habib otthonosan mozog a versek és a novellák világában is. A napokban jelent meg harmadik verseskötete, melyben olyan művek kaptak helyet, amik első sorban a hitről szólnak. Örömmel mesélt nekünk eddigi irodalmi pályafutásáról és jövőbeli terveiről is.
- Korábban téged és családodat is gyakran láthattunk a városban, viszont egy ideje már csak ritkábban lehet veletek találkozni. Mi ennek az oka?
- Nagyjából két évvel ezelőtt költöztünk el Kecskemétre, ott éljük a mindennapjainkat. De természetesen maradtak halasi kötődéseink a család és a barátok révén, így sokat járunk vissza. És persze folyamatosan figyeljük a város történéseit, szóval abszolút képben vagyunk.
- A költözés és az egyre bővülő család mellett azért marad időd alkotni, írni?
- Ha őszinte szeretnék lenni, akkor Az erre szánható idő egyenes arányossággal csökken, ahogy haladunk előre az életünkben. Most már hála Istennek, négy gyermeket nevelünk, feleségem, Eszter lelkészként tevékenykedik, nekem is sok a munkám, szóval, ha idézhetek egy kicsit magamtól, akkor még mindig csak „Lopott kis percek” jutnak az alkotásra. (ez volt Habib egyik korábbi kötetének címe – a szerk.)
- Megjelent az Isten ujjlenyomata bennem című új versesköteted. Mit lehet tudni erről a kiadványról?
- Ennek az előmunkálatai elkezdődtek már bő fél évvel ezelőtt. De az, hogy ez miként öltsön formát, hogyan legyen egy olyan íve, amit én az olvasók elé merek tárni, annak a gondolata nyáron fogalmazódott meg bennem. Szinte minden nyáron elmegyünk családommal egy dicsőítő táborba, így történt ez most is. Idén én vezethettem az irodalmi műhelyt, ahol kis létszámban összegyűlünk és alkotunk egy héten keresztül. Na, ott született meg az inspiráció, ami alapján egy csokorba tudtam rendezni a verseimet.
- Korábban voltak versesköteteid, aztán jöttek a novellák, most pedig ismét a versek felé fordultál. Ez minek köszönhető?
- Én nagyon szeretek mesélni, „storytlling-ben lenni”. De amikor gondolkodni kell és nem csak történetet mesélni, ott lép be számomra a rímfaragás, a szótagok számlálása. Ebben az az izgalmas, hogy megbújnak a sorok között olyan gondolatok, amiket vagy észrevesznek az olvasók, vagy nem, de nekem ez az plusz, ami egy ilyen írásban benne van.
- Hogyan alkotsz? Ha van időd, akkor tudatosan rákészülsz a versírásra, vagy ha jön az ihlet, azonnal nekiállsz az új költeménynek?
- Vannak alapgondolatok, amiket általában most már a telefonomban jegyzek fel. Amikor van időm leülni, akkor pedig jön az igazi alkotófolyamat, ahol a feladat az, hogy ezekből a foszlányokból eljussak a zárógondolatokig. Közben pedig minden folyamatosan formálódik. Érdekesség, hogy most két versemnél is bevontam a mesterséges intelligenciát, mert kíváncsi voltam, az AI milyen verset tudna írni azokkal az instrukciókkal, amiket megadtam neki. Nem volt rossz, amit csinált, érdekes volt meglátni, hogyan tud egy gép lelkiséget vinni az én gondolataimba, de egyáltalán nem adta vissza azt, amit szerettem volna.
- Harmadik versesköteteddel lezárult a trilógia, amit annak idején megálmodtál. Milyen irányba mégy tovább az irodalom terén?
- Számomra a mesék nagyon érdekesek. Munkámból kifolyólag nagyon sokat tartózkodom külföldön. És izgalmas lenne a magyar népmesék mintájára, más kultúrák meséit összegyűjteni, majd egy könyvben összegyűjtve bemutatni a magyar gyerekeknek. Nagy vágyam lenne egy ilyen mesekönyv.
fotó: Vercz András
A beszélgetés témája a régészeti életpálya; a szakember beszél az adásban a szarmata törzsekről, szokásaikról, a ránk maradt leletekről, különös tekintettel a térségünkben szerzett régészeti ismeretekről.
