Dr. Tóth Csaba régész-numizmatikus segítségével a pénzek és érmék kutatásának szerepéről beszélgetünk. Szó lesz arról, hogyan segít az éremtan a régészetben és a történettudományban, és mi mindent tudhatunk meg egy pénzérme révén a múltról. Megvizsgáljuk, hogyan árulkodnak az érmék egy-egy korszak gazdaságáról, politikai viszonyairól, uralkodóiról vagy éppen a kereskedelmi kapcsolatokról. Külön kitérünk arra is, milyen jelentős numizmatikai leletek kerültek elő Kiskunhalas és környéke területéről. Vendég: Dr. Tóth Csaba régész-numizmatikus, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.