Egyelőre még fel sem fogtuk a hírt. Keressük a szavakat, millió emlék, pillanat jut az eszünkbe. Miközben arról kellene egyeztetnünk, hogy a következő portré mennyi karakter legyen, milyen fényképek legyenek hozzá, és mikor jössz be gépelni a szerkesztőségbe, egészen más a téma. Vass Katalin újságíró, a mi Kati nénink szombattól Bácsalmási Tónival, Lévay Kálmán bácsival, Hajós Terivel, Kovács Palival, Földi Lajossal anekdotázik.
Kati néni! Furcsa érzéseim voltam az elmúlt napokban. Közeledve az éppen aktuális lapzártához, mindig hívsz telefonon, hogy ki lesz a portré következő szereplője. A magad pörgős, fiatalokat is megszégyenítő tempójával jelzed, leszerveztél mindent, jössz be a szerkesztőségbe és egyeztetünk. Nem csörrent meg a mobilom, pedig tudtam, hogy készülsz valamivel. Talán egyszer vagy kétszer volt olyan, hogy arról tájékoztattál, most nem jött meg az ihleted, vagy éppen bokros teendőid mellett nem volt hangulatod írni. Most is valami ilyenre gondoltam. Szombaton viszont olyan hírt kaptam felőle, amelyre egyáltalán nem számítottam.
Nem, ez nem lehet igaz. Az ember első védekezési reflexe ez a rossz hírek ellen. Aztán rögtön beugrott a kép a legutóbbi találkozásunkról. Az asztalnál álltál, és a jegyzeteidet rendezted. Mindig irigykedtünk rád a kollégákkal, mert a számunkra kuszának tűnő sorok, megjegyzések között te megtaláltad mindig a helyes utat. Aztán leültél a számítógéphez, és elkezdted. Néha segítséget kértél, aztán eszedbe jutott egy történet. Beszélgettünk, jó sok közös ismerősünk volt. Meg 31 éves közös múltunk a Halasi Tükör szerkesztőségében. A közös nyelv pedig a sport volt. A következő kép pedig az, hogy odafent, az égi stábszobában Kovács Palival, Lévay Kálmán bácsival, Hajós Terivel hallgatjátok Hámori Zoli, és Földi Lajos szavait. A nagy csapat bővült, mi pedig kevesebbek lettünk.
Egyet sohasem kérdeztem meg tőled. Honnan az erő, az energia. Először a 75., majd a 80. születésnapodon döbbentünk rá, hogy mennyi az annyi. Nem akartuk elhinni. A memóriád verte valamennyiünkét, a vitalitásod pedig semmivel sem volt összehasonlítható. Ancsa, a családod, az ismerőseid, az újságírás, a sport szeretete lehetett az, ami Téged fiatalon tartott. Engem, minket, pedig a gondolkodásban segített az a sok negró, kávés cukorka, amit minden egyes alkalommal a táskádból elővettél, és szétosztottál a stáb tagjai között.
Kati néni! Lassan be kell fejeznem. Emlékezem arra a 12 éves kislányra, Katikára, akit élete első fogalmazása indított el az újságírás irányába. Emlékezem Vass Katalinra, a városháza, a sportiroda, a versenyek pótolhatatlan munkatársára, Kiskunhalas sajtódíjas zsurnalisztájára. Emlékezem Kati nénire, a kollégára, a mentorra, a pótnagyimra. Ködbe vesző pillanat már, ahogy látlak a Mátyás tér felé sétálni, kosaraddal a kezedben. Tudom, hogy oda mostantól már nem érkezel meg. Te mentél, az emlékek maradtak. Hiányozni fog a mi Kati nénink…
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.
