2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
  Írjon nekünk overcast clouds 15°C Érzett: 14°C Szél: 10 m/s Párat.: 47%

Elhunyt Varró József olimpikon, katonai világbajnok lovas

Elhunyt Varró József olimpikon, katonai világbajnok lovas
Kovács Iván  |  2026. 03. 25., 19:43

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, ma hajnalban, 82 éves korában elhunyt Varró József nyugállományú határőr alezredes, Kiskunhalas Város pro urbe díjasa, aki a magyar és az egyetemes lovassport korszakos személyiségeként tette le névjegyét a sportágban. Varró József felesége, gyermekei, unokái, barátai és sporttársai gyászolják. Varró József temetése 2026. március 31-én, 11.00 órakor, polgári gyászszertartás szerint, a Kiskunhalasi Katolikus Temetőben lesz.

Varró József 1944. március 2-án született a Pest Megyei Kókán. Szülei földműveléssel foglalkoztak, egyéni gazdálkodóként egy kis földterületen a falu közelében. Varró József már gyermekkorában közel került a háziállatokhoz, részt vett gondozásukban és a házkörüli munkákban. Különösen megragadták a lovak, amelyből kettő is volta családban a mezőgazdasági munkák végzéséhez. Már kisfiú korában megpróbált a hátukon megülni. A vonzalom pedig egy életen át megmaradt. 1958-ban az általános iskola elvégzése után, részben a falubeli osztálytársak unszolására, Budapestre a Bábolnai Export Istállóhoz ment dolgozni, ahol 50-60 darab kiképzett lóállományt tartottak, elsősorban külföldi ló-vásárlóknak eladásra. Varró József 14 évesen lóápolóként kezdte lovas pályafutását és innentől számítva már le sem tért a magaválasztotta lovas életről.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

1959 elején ifjúsági lovasként képezte az akkori, egyik legjobb magyar lovas edző Szabados Gyula. Olyan iskolázott alapokat kapott, amelyek hosszútávon meghatározták a lovaglási stílusát, felfogását. Nagyon rövid idő alatt eljutott a versenyzési szintig. 1959 májusában területi versenyen szállt nyeregbe, 1959-ben már ifjúsági országos bajnokságon vett részt. 1959 végén a Tattersaal-hoz került (ma Nemzeti Lovarda) lóápolóként. 1960-ban átkerült az Újpesti Dózsa rendőr csapatához és magyar válogatottként vett részt Olaszországban a Velencei Ifjúsági Díjugrató Európa Bajnokságon. A csapatban olyan a lovassportban ismertté lett sportolókkal küzdhetett a magyar színekért, mint Halász Judit (a színésznő), Frank Elemér és Ákos Ajtony.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

1961-ben Varsóban az egyik legjobb magyar lovastól - aki később klubtársa lett a Határőr Dózsa SE-ben – Suti Istvántól kapta meg a legendás csoda lovat, Aranyost, amivel felnőtt válogatottként nevezték egy 160 centiméteres magasságú pályán, a Varsóban rendezett nemzetközi versenyre. Ugyanebben az évben az Angliai Ifjúsági Díjugrató Európa Bajnokságon vett részt a magyar válogatott képviseletében Brightonban. 1960-ban egy edzőtáborban vett részt Kiskunhalason, ahol Karcsú Imre felkészítésében a Római Olimpiára készülő Suti Istvánnal készültek együtt. Az országban a lovasok többségét a Határőrségen keresztül a Kiskunhalasi Lovasiskolába vonultatták be sorkatonai szolgálatra. Varró József 19 évesen önként kérte a bevonultatást Kiskunhalasra, ahol Hirling József parancsnok irányítása mellett lovagolt. 1964-ben egy NDK-ban rendezett nemzetközi verseny után a parancsnok hivatásos beosztásba helyezte sorkatonaként. A hatvanas években ilyen körülményekről sokan csak álmodtak emlékezett, és számára az álom valóság lett, azt tehette, amit szeretett, lovagolt. A szolgálatokat leszámítva valóban a lovassportnak szentelhette minden percét.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Olyan nagy formátumú lovasokkal edzhetett nap, mint nap, mint Bábel József, Matajsz János, Hriazik Pál, Tóth Sándor és sorolhatnánk még a nagy neveket. A sikerek elérésében felesége Klement Teréz segített sokat. Terike már a pályafutása elejétől kellő türelemmel viselte a lovas élet minden nehézségét, örömét, a sok-sok távollétet. 1972-ben Münchenben lovastusában Krizsán János és Horváth József klubtársaival versenyzett a játékokon. 1980-ban a Moszkvai Olimpiai Játékokon csapatban negyedik helyezést értek el Hevesi Barnabással, Krúcsó Ferenccel és Balogi Andrással. Többször volt magyar bajnok egyéniben és csapatban. 1995-ben Olaszországban a Katonai Világjátékokon díjugratásban Királymezővel lett első. A Volvo világkupa sorozatban, 1996-ban győzött, 1997-ben második helyezettje volt a Közép-Európai Ligában, majd jogot szerezett a göteborgi döntő részvételre.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Varró József kedvenc lovai voltak például Pó, Aranyos, Szikrázó, amivel kétszer is magyar bajnok lett, mint ahogy Nótással és Királymezővel is. Utóbbi nyergében a Volvo világkupa sikereit köszönhette. 1995-ben Rómában, a katonai világjátékok díjugrató bajnoki címét hozott haza, 1997-ban a május elsejei nemzetközi verseny nagydíját nyerte vele a nagydíjat a kiskunhalasi közönség előtt. Királymezővel vonult nyugdíjba őrnagyként a Határőrségtől és nyugdíjasként versenyezett tovább. Ugratták sokszor a magyar lovasokat, mert nyugdíjasként a legnagyobb nemzetközi sikereket érte el abban az időben Magyarországon.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Az élsporttól visszavonulva sem szakadt el a lovassporttól. Edzőként tevékenykedett évtizedekig. Unokái közül Füzér Flóra és Zsófi versenyeit figyelemmel kísérte és hasznos tanácsokkal láttra el őket. A Kiskunhalason rendezett lovasversenyek állandó nézője volt élete utolsó pillanatáig és rendszeresen szerepet vállalt a díjátadásokon, kifejezve elkötelezettségét a díjugratás és mai kor lovasai iránt. Mint nyugdíjas határőr tiszt a baráti közösségben minden évben részt vett a találkozókon. Utoljára az idén már nagy betegen, január 16-án a Tiszti Klubban tartott találkozón feleségével jelent meg. Varró József 82 évesen távozott. Varró Józsefet, a férjet, az édesapát, a nagypapát felesége, gyermekei és unokái gyászolják. A nagy bajnokra a magyar lovassporttársadalom emlékszik kegyelettel. Varró József temetése 2026. március 31-én, 11.00 órakor, polgári gyászszertartás szerint, a Kiskunhalasi Katolikus Temetőben lesz.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 14:25
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés