A Városnapok programsora ünnepélyes zászlófelvonással indult Kiskunhalason az Országzászló emlékműnél pénteken, majd képviselő-testületi díszüléssel, kitüntetések átadásával folytatódott a Thorma János Múzeumban. Kiskunhalas Városért kitüntetést kapott Dr. Nagy András sebész főorvos és a Kiskunhalasi Lovasbandérium. A Kiskunhalas Város Közbiztonságáért díjat Lázár Ferenc Péter rendőr főtörzsőrmester és Viczián Gábor, a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnöke vették át.
A hagyományoknak megfelelően ünnepi zászlófelvonással kezdődött el a Város Napja ünnepségsorozat Kiskunhalason május 8-án az Országzászló emlékműnél a Városi Fúvószenekar és a Kiskunhalasi Lovasbandérium közreműködésével. Az első hivatalos esemény a képviselő-testület díszülése a Thorma János Múzeumban történt. Vladár Károly zenei betétszáma után Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere mondta el köszöntőjét.
A város első embere köszöntötte Kiskunhalas város ünnepi testületi ülésének résztvevőit. A polgármester többek között ezt mondta beszédében: Az elmúlt időszak eseményei – köztük az áprilisi választás – ismét emlékeztettek bennünket arra, hogy a demokrácia alapja a választók döntése. Ezt a döntést tiszteletben kell tartanunk. Az új országgyűlési képviselőnek ezúton is gratulálok és szeretném megerősíteni: Kiskunhalas érdekében készen állok az együttműködésre. A város fejlődése fontosabb minden politikai különbségnél. Polgármesterként eddig is ezért dolgoztam és a jövőben is ezért szeretnék dolgozni - jelentette ki a városvezető.
Fülöp Róbert beszédét a következő gondolatokkal fejezte be. Hiszem, hogy Kiskunhalas ereje abban rejlik, hogy nehéz helyzetekben sem fordulunk egymás ellen, hanem közösen keressük a megoldásokat. Ma ünnepelni gyűltünk össze. Ünnepelni mindazt, amit ez a város jelent számunkra: az otthonunkat, a múltunkat és a jövőnket. Köszönöm mindazok munkáját, akik nap mint nap tesznek Kiskunhalasért, hálás vagyok mindenki szorgalmáért, tudásáért, igyekezetéért és tenni akarásáért. Isten éltesse Kiskunhalast!
Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Város Napja alkalmából kitüntetések, címek, díjak átadására kerül sor. A Kiskunhalasi Önkormányzati Képviselő-testület korábban döntött arról, hogy 2026-ban Kiskunhalas Városért kitüntetést adományoz Dr. Nagy András sebész főorvosnak és a Kiskunhalasi Lovasbandériumnak. A pro urbe díjat először Dr. Nagy András vette át, akit Kuris István László alpolgármester méltatott, amit követően a polgármesterrel közösen adtak át a pro urbe kitüntető oklevelet. Dr. Nagy András megköszönte a város figyelmességét és a díjat. Beszédében kiemelte, hogy az ő elismerése annak a többszáz fős háttércsapatnak az elismerése, aki segítették munkáját.
Szintén pro urbe díjat kapott a Kiskunhalasi Lovasbandérium, amelyet parancsnoka Waczlawczyk Dáriusz a hagyományőrző szervezet elnökével, Rózsahegyi Róberttel vettek át az egyesületet méltató Kuris István László alpolgármestertől és Fülöp Róbert polgármestertől. A városvezető a bandérium csapatzászlójára emlékszalagot is kötött. A parancsnok Waczlawczyk Dáriusz köszönő beszédében felidézte bandérium háromévtizedes múltját és felsorolta az alapítókat. A pro urbe díjasok a díszoklevél mellé Bródi Mária grafikus, csipketervező „Hajnalmadár” című terve alapján készült 15 x 13 cm nagyságú, díszdobozban elhelyezett halasi csipkét is kaptak. A díjazottakról a Halas Televízió által készített rövidfilmet tekintett meg a díszülés közönsége.
A városért kitüntetések után Kiskunhalas Város Önkormányzata 2024-ben alapított Kiskunhalas Város Közbiztonságáért díj átadása következett. Az idén a díjat Lázár Ferenc Péter rendőr főtörzsőrmester, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársa és Viczián Gábor, a Kiskunhalasi Önvédelmi és Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnöke kapták. Méltatásukat követően a díjat Fülöp Róbert polgármestertől és Bátori Gábor alezredes kiskunhalasi rendőrkapitánytól vették át. Az ünnepi díszülés közös fotózással zárult.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.