2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Elment Szőke Gyuszi, akit a lovastársadalom is gyászol

Kovács Iván  |  2025. 07. 14., 14:43

Gyászol a halasi és a honi lovastársadalom. Szőke Gyula életének 60. évében, tragikus hirtelenséggel, közlekedési balesetben elhunyt vasárnap este. Szőke Gyuszit, ahogy a lovas életben ismerték és hívták három fiú gyermeke gyászolja és a lovasbarátok. Szeretett sportja mellett élete végéig kitartott és rendre nyeregbe szállt az öregfiúk országos bajnokságán. Legutóbb 2022-ben láthatta a Hirling József Lovaspark közönsége, amikor második helyezést ért el.

Szőke Gyula halálának híre családja mellett megrázta a halasi lovas barátokat is. Élete összeforrott a halasi lovas élettel az egykori Határőrség Lovasiskolájával, majd az utána létrejött Hirling József Lovasparkkal. Igazi közösségi ember volt, aki a lovaspályán és azon kívül is elkötelezett módon ápolta a helyi lovas hagyományokat. Tagja volt a Kiskunhalasi Lovasbandériumnak. A halasi közönség a városi rendezvényeken, a bandérium eseményein keresztül, mint a lovas katonai hagyományok eltökélt ápolóját is megismerhette. Az aktív lovas pályafutását követően alkalmanként lóra szállt, hogy a veterán bajnokságokon részt vegyen. Utoljára 2022-ben láthatták a sportbarátok a Halason rendezett Szenior OB-n, ahol Fernando Ferkó nevű lovával az ezüstérmes helyet szerezte meg.

2022-ben egy akadályvétel közben
Fotó: Kovács Iván

Szőke Gyula a Szenior OB-ra történő nevezésnél a következő rövid bemutatkozást adta. A néhány mondat hűen tükrözi a lovas élet és lovassport iránti elkötelezettségét.  1965-ben születtem Kiskunhalason.1976-ban látogattam ki barátommal a nagy hírű május 1-i lovas versenyre. Ott láttam meg, amint a félszemű Gumi nevű sportló 2 méteres magasságon megnyeri a kitartásos magasugratást. A következő évben amikor az iskolában megláttuk a lovasiskola toborzó hirdetését, lesz-ami lesz, jelentkeztem én is többedmagammal.1978-ban kezdtem el versenyezni több-kevesebb sikerrel egészen 1985-ig. Azóta csak alkalomszerűen ugyan, de töretlen szeretettel és rajongással. Van három fiam ,akik mindannyian megtanultak lovagolni, sőt Viktor fiam versenyzik is – írta 2022 október 15-én Szőke Gyula.

Szőke Gyula a tiszteletkörben 2022-ben
Fotó: Kovács Iván

Isten nyugosztaljon Szőke Gyuszi!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés