Az elfogadás és az összetartozást hirdetve tartott flashmobot a város főterén a Református EGYMI Kiskunhalasi tagintézménye. A Down-szindróma világnapja alkalmából a jelenlévők három óriási X-et formáltak színes szalagokból – ezzel jelképezve a Down-szindrómával élő emberek egyediségét.
A Down szindróma világnapja alkalmából Kiskunhalas főterén tartott figyelemfelhívó programot és flashmobot a Kiskunhalasi Református EGYM
Az eseményt Gyulai Ildikó tagintézmény igazgató nyitotta meg. Czinege Bea a Down Dada Szolgálat országos képviselője is elmondta megható gondolatait, szülői érzéseit és kisfia Zsigmond is bátran kiállt a közönség elé. Zsigi még azt is elmondta, hogy felemás zokni van rajta, mivel ez a Down-nap jelképe.
A program csúcspontjaként tartott flashmobon három x emelkedett a magasba színes szalagokból utalva arra, hogy a Down szindrómások sejtjeiben a 21-es kromoszómapár mellett egy harmadik kromoszóma is található.
A beszélgetés témája a régészeti életpálya; a szakember beszél az adásban a szarmata törzsekről, szokásaikról, a ránk maradt leletekről, különös tekintettel a térségünkben szerzett régészeti ismeretekről.