2026. 07. 15. szerda
Henrik, Roland
  Írjon nekünk broken clouds 22°C Érzett: 22°C Szél: 2 m/s Párat.: 69%

Honvédelmi táborzáró a lovasbázison

Honvédelmi táborzáró a lovasbázison
Kovács Iván  |  2026. 06. 27., 18:17

Szülők sokasága előtt lovardai gyakorlatokkal, zárószemlén köszöntek el a lovas honvédelmi tábortól a résztvevők a Hirling József Lovasparkban. Pénteken fejeződött be a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred által szervezett lovas honvédelmi tábor Kiskunhalason. Az egyhetes izgalmakkal teli időszakot Varga Ferenc hadnagy, a szervező egység honvédelmi nevelési referense értékelte és adott át elismeréseket.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Lovas katonai vezényszavaktól volt hangos június 26-én kora délután a Hirling József Lovaspark négyévszakos pályája. A Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred által szervezett lovas honvédelmi tábor kijelölt állományának tartottak lovarda foglalkozást kiképzőik. A lelátót hozzátartozó érdeklődők foglalták el, akik a táborban résztvevő fiatalok szüleiből, ismerőseiből álltak. Részükre Rózsahegyi  Róbert, a Hirling József Lovaspark telepvezetője tartott általános tájékoztatót a bázisról, a lovaskatonai hagyományokról.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

A Magyar Honvédség immár tíz éve rendezi meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő táborokat. A táborokat pedagógiai végzettséggel, ismeretekkel rendelkező, felkészült szakember kollégák vezetik, így a táborozó fiatalok biztonságos körülmények között ismerkedhettek meg a katonák mindennapjaival.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

A táborban résztvevők olyan tudásra tehettek szert, melyet a mindennapi életben is hasznosítani tudnak, ilyen például a tájékozódás vagy az egészségügyi ismeretek. A táborok záróünnepséget az utolsó napon tartották meg a szülők jelenlétében. A lovarda foglalkozást követően a teljes táborozó állománynak zárószemlét tartottak, ahol elismeréseket adott át Varga Ferenc hadnagy, a szervező MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred Merász Mihály 38. Területvédelmi Zászlóalj honvédelmi nevelési referense.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

A szervező tiszt kérdésre elmondta, hogy a tematikus táborok közül másodszor tartottak lovas tábort. Azért választották Kiskunhalast, a Hirling József Lovasparkot helyszínül, mert minden személyi és eszközfeltétel adott a lovasbázison. A tapasztalatok kedvezőek és a jövőben is várható hasonló tábor szervezése – jelentette ki a hadnagy.

Képgaléria megtekintése (44 db kép)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 13., 07:52
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. A 29. héten a múlt heti műsoraink ismétlését láthatják, kivétel ez alól a Kultúrkép magazin, amely friss adással várja nézőket csütörtökön. A 29. héten a múlt heti műsoraink ismétlését láthatják, kivétel ez alól a Kultúrkép magazin, amely friss adással várja nézőket csütörtökön.
2026-07-11 23:31:23
Virág Istvánné egy kiskunfélegyházi nyugdíjas, aki szabaidejében imád rajzolni, festeni. Még csak néhány éve indult el alkotói karrierje, de ez idő alatt sok szép képpel gyarapodott repertoárja. A kedvenc alkotásaiból nyílt tárlat pár napja a Csipke Hotel konferencitermében.
2026-07-10 20:56:58
Kiskunhalason Nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeznek július 10-e és 12-e között. A Hirling József Lovasparkban folyó eseményen filces és füves pályán is összemérik az erejüket a lovasok. A pénteki nyitónapon 11 versenyszámban, összesen 104 startot láthatott a közönség. Az első nap hazai dobogós helyezések is születtek. A verseny szombaton és vasárnap is folytatódik, a lovasparkba ingyenes a belépés. (címképen: Báthy Rozália JÁZMIN Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE)
2026-07-10 17:09:13
- Felnagy Krisztiánnak szavaztak bizalmat öt évre a Bibó István Gimnázium vezetésére - Táncoltak, sportoltak, moziztak. Sok élmény érte a gyerekeket a kiskunhalasi önkormányzati táborban - Kilencvenedik születésnapján köszöntötték Jójárt Józsefné Zsófika nénit - Helyi sikerek a hétvégi díjugrató versenyszorozat első napján

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés