Néptánc, népzene, hagyományőrzés, vásári hangulat. Idén is élénk érdeklődés mellett rendezték meg a Bóbita Óvodában az Aprók vásárát. Idén újdonság volt, hogy különféle mesterségekkel ismerkedhettek meg a kicsik, miközben begyűjtötték az érdekesebbnél érdekesebb portékákat.
Kidobolós felhívással vette kezdetét a Bóbita Óvodában a 2025-ös Aprók vására, melyen a hagyományőrzés és a vásárok hamisítatlan hangulata találkozott egymással. A mostani rendezvényen sok újdonsággal, például különféle mesterségekkel is megismerkedhettek az óvodások.
A kicsik örömmel vettek részt a mozgalmas programon, majd elmesélték nekünk tapasztalataikat. Míg korábban gyümölcsökért cserébe tudtak vásárolni, addig most krajcárt kellett adniuk a kiszemelt portékákért cserébe.
Az utóbbi napok azzal teltek, hogy a gyerekek és az óvodapedagógusok ráhangolódtak erre a jeles ünnepre. Így állhatott össze ma délelőttre a teljes program, mely tele volt versekkel, dalokkal, táncokkal.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.