2025. 11. 07. péntek
Rezső
  Írjon nekünk

Kapu Tibor is első osztályban kezdte – így várta a leendő diákjait a Szent József-iskola

Jáger Levente  |  2025. 08. 28., 13:25

Évek óta hagyomány, hogy tanévkezdés előtt néhány nappal egy ismerkedős délelőttel várja leendő elsőseit a Szent József Katolikus Általános Iskola. Idén ötven kisdiák kezdi meg tanulmányait az intézményben. Őket és szüleiket Kucsó István igazgató köszöntötte, majd mindenki átvehette a város ajándékát, egy tanszercsomagot. A folytatásban aztán az osztályfőnökök vezetésével minden kisdiák megismerkedett a termével, ahol kiderült, hogy a magyar űrhajós, Kapu Tibor is első osztályosként kezdte.

Képgaléria megtekintése (29 db kép)

Lassan véget ér a vakáció, az elmúlt, és az elkövetkező napok már az iskolai felkészülésről szóltak, szólnak. Talán azoknak a gyerkőcöknek a legnehezebb, akik nyáron fejezték be az óvodát. Az ő beilleszkedésüket segítve évek óta hagyomány, hogy a Szent József Katolikus Általános Iskolában, hogy a becsöngetés előtt ismerkedős délelőttöt szerveznek a leendő elsősöknek.

Csütörtökön izgatott kislányok, és kisfiúk léptek be az intézmény területére a ceruzás kapun át. Volt, aki születi kezeit fogta, volt, aki vidáman, ugrándozva érkezett, majd összeölelkezett egykori ovis csoporttársaival. A 2025/2026-os tanévben, két osztályban, félszáz gyermek kezdi meg tanulmányait az iskolában.

Képgaléria megtekintése (29 db kép)

A program az intézmény dísztermében kezdődött, ahol Kucsó István igazgató köszöntötte a kisdiákokat, és szüleiket. Örömmel beszélt arról az intézményvezető, hogy megújult környezet várta a gyermekeket, a tornateremben pedig jelentős rekonstrukció zajlott.

Képgaléria megtekintése (29 db kép)

A folytatásban mindenki megkapta az az iskolaszercsomagot, amelyet a városháza állított össze az elsősöknek. A délelőtt második felében már elköszöntek a kislányok, kisfiúk a szüleiktől, és tanítóik társaságában ismerkedtek meg osztálytermeikkel. Kiderült, hogy Kapu Tibor, a magyar űrhajós is hasonló cipőben járt, ő is elsősként kezdte. A másik osztály életében pedig fontosak lesznek a következő hetekben, hónapokban a pandák.

A program zárásaként látogatást tettek a katolikus templomban, majd közös tízórai várta őket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-07 15:00:42
- Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tartott fórumot a moziban - Látványos bemutatóval avatták fel a város új sportlétesítményét - Mezítlábas ösvényt avattak a Szélben Szálló Pitypang Waldorf Óvodában - A jövő héttől útzárakra kell számítani több halasi utcában is
2025-11-06 17:07:29
- Szász Károlyra emlékeztek Halason - Borzongás és társasozás a könyvtárban - Gémes Kati festményei és Nagy Ákos Vajk grafikái - Juhász Mihály kedvenc kötete
2025-11-05 17:42:48
- Lezárultak az ’56-os megemlékezések - Nagy Táncház Kiskunhalason - 30 páfrányfenyővel bővült a Bibó-gimnázium udvara. - Teljes útzárak lesznek villamoshálózat építési munkálatok miatt
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 11. 06., 13:24
Ormosné Bodrogi Viola, a kitüntetett pedagógus.
2025. 10. 17., 15:55
Horváthné Nagy Marianna géjárművezető-oktató.
2025. 10. 15., 10:47
Tóth Viktor világhírű jazz-szaxofonos.
2025. 10. 15., 10:29
Csővári Tibor kétszeres világbajnok sporthorgász.
hirdetés
.