2026. 07. 21. kedd
Dániel, Daniella
  Írjon nekünk clear sky 16°C Érzett: 15°C Szél: 3 m/s Párat.: 68%

Közmeghallgatás: csak Nagy István élt a megszólalás lehetőségével

Jáger Levente  |  2026. 06. 25., 13:26

Kis híján érdektelenségbe fulladt a hagyományos kiskunhalasi közmeghallgatás. Korábban négy-öt halasi élt a megszólalás, véleménynyilvánítás lehetőségével, ezúttal csak Nagy István kért szót, főként a közlekedés témakörében.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)

A korábbi négy-öt fővel szemben egy halasi polgár élt a közmeghallgatás adta lehetőséggel csütörtökön délután. Nagy István évek óta aktív és hasznos közreműködője ezeknek a hivatalos fórumoknak. Megszokhattuk tőle, hogy hivatásából adódóan, főként közlekedési problémákat vet fel, és kér ezekre mielőbbi megoldást. Ezúttal sem volt másképpen. Elmondta: emlékei szerint a buszmegálló átadásakor arról volt szó, hogy az éppen szolgálaton kívüli buszok kimennek a Tinódi utcai telephelyre. Ezzel szemben több jármű is a Semmelweis téren parkol. Kérte, hogy ebben egyeztessen az önkormányzat. Szinte minden alkalommal felmerül az útburkolati jelek kopása, illetve hiánya. Nagy István szerint pont ott nincsenek felfestve, ahol kellenének, ez pedig a járművezetői vizsgák kapcsán is jelentős problémákat okoz. Gyorshajtó motorosok kapcsán szeretne hathatós rendőri intézkedéseket a felszólaló. Nagy István arról is érdeklődött, hogy van-e lehetőség okos gyalogátkelők kialakítására, ugyanis ennek kialakítására Baja már pályázott. Egy csapadékvíz-elvezetési gondot is szóvá tett a halasi polgár. Az útfelújítás kapcsán a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Hold utca kereszteződésében megáll az esővíz, kérte, hogy ezt javítassák ki.

Képgaléria megtekintése (2 db kép)

Bár a szokásoknak megfelelően írásban is kap majd választ a problémákat felvető polgár, Fülöp Róbert polgármester szóban is reflektált. Elmondta, hogy folyamatban van a város teljes közlekedési és forgalmi rendjének áttekintése, felülvizsgálata, de ezzel megvárják majd az új KRESZ megjelenését. Az útburkolati jelek felfestését már megrendelték, a vállalkozóra vár a feladat. A Halasi Városgazda Zrt. pedig megkapja feladatul a csapadékvíz-elvezetési probléma megoldását.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-07-17 09:22:27
Angyal Péter természetfotós vezette körbe a Csetényi Élményparkban a Martonosi Pál Városi Könyvtár nyári napközis táborának résztvevőit szerdán.
2026-07-17 01:29:50
- Népek dalai a zeneiskola kórusának előadásában - Világjáró állatorvos az USA nemzeti parkjaiban - Trabarna a humor világába utaztat - Igazad van - Hegedűs Katalin kedvenc könyve
2026-07-16 16:50:45
Régi, a történelmi múltunka felidéző fotókat gyűjt a Thorma János Múzeum. Az intézmény mindazokat várja, akik régi fényképekkel, dokumentumokkal és személyes emlékekkel hozzájárulnának Kiskunhalas helytörténetének gazdagításához. Az első alkalom 2026. július 23. 13:00-16:00-ig lesz a múzeumban.
2026-07-15 07:48:13
Augusztus 8-án az ország egyik legvidámabb nyári rekordkísérletéhez csatlakozik a Halasthermál Strandfürdő. Fogjunk össze, töltsük meg a strandot, és mutassuk meg, hogy Kiskunhalas a vízipisztolycsatában is az élmezőnybe tartozik!

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés