Közös vízivás, ismerkedés a víziközmű-szolgáltatással. Különleges közösségi esemény helyszíne lesz március 20-án a halasi Bethlen Gábor tér. A víz világnapja alkalmából „Legyen kék a Főtér!” címmel tartanak figyelemfelhívó programot, amelynek középpontjában az ivóvíz és a tudatos vízhasználat áll. Az érdeklődőktől azt kérik, kék ruhában érkezzenek. 10 órakor a résztvevők egyszerre emelik fel a poharaikat, majd isznak vizet.
A víz világnapja alkalmából Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Kiskunvíz Kft. kezdeményezésére „Legyen kék a Főtér!” címmel tartanak március 20-án, pénteken figyelemfelhívó programot, amelynek középpontjában az ivóvíz és a tudatos vízhasználat fontossága áll.
A rendezvény célja, hogy közösségi élményen keresztül hívja fel a figyelmet ivóvízkészleteink védelmére, a felelős vízhasználatra és a csapvízfogyasztás jelentőségére. A szervezők szeretnék megmutatni, hogy a mindennapi élet egyik legtermészetesebbnek tűnő erőforrása, a tiszta ivóvíz milyen nagy értéket képvisel.
A főtéren felállított sátraknál 9 órától várják a résztvevőket, ahol a gyerekek és pedagógusaik megismerhetik a víziközmű-szolgáltatás mindennapjait is.
A program különlegessége, hogy a látogatók testközelből tekinthetik meg a Kiskunvíz Kft. munkagépeit, többek között egy csatornamosó járművet és markológépeket is. A szakemberek bemutatják a gépek működését, és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.
A program hivatalos része 9:50-kor kezdődik köszöntőkkel. Beszédet mond Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere, valamint Mátyus Zoltán, a Kiskunvíz Kft. ügyvezetője.
A rendezvény csúcspontja 10 órakor lesz, amikor a résztvevők közösen emelik poharukat az ég felé, és egyszerre isznak egy pohár vizet. A szimbolikus pillanat célja, hogy felhívják a figyelmet a víz értékére és az ivóvízkészletek megóvásának fontosságára. A közös vízivást drónfelvételek és fotók is megörökítik.
A szervezők bíznak abban, hogy a program nemcsak a gyermekek és pedagógusok számára lesz élmény, hanem a város lakói számára is lehetőséget teremt arra, hogy közelebbről megismerjék a víziközmű-szolgáltatás működését, valamint közösen gondolkodjanak a fenntartható vízhasználatról.
A „Legyen kék a Főtér!” rendezvény 9:00 és 12:00 óra között várja az érdeklődőket Kiskunhalas Város Főterén. A szervezők kérése, hogy ha tehetik, mindenképpen kék ruházatban jöjjenek!
(Kép: MI illusztráció)
A beszélgetés témája a régészeti életpálya; a szakember beszél az adásban a szarmata törzsekről, szokásaikról, a ránk maradt leletekről, különös tekintettel a térségünkben szerzett régészeti ismeretekről.