2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
  Írjon nekünk broken clouds 14°C Érzett: 13°C Szél: 10 m/s Párat.: 49%

Megkezdődött a verseny - Húsvéti díszekben a halasi fák

Fehér Erika  |  2026. 04. 01., 16:38

Jöhet a húsvét! Halas díszekkel, dekorációkkal várja az ünnepet. A főtéren tartott kis ünnepséggel kezdődött meg idén a Halasi Városgazda Zrt. által meghirdetett Húsvéti tojásfa és feldíszített előkert szépségverseny. A nyitó rendezvényre várták mindazokat, akik jelentkeztek a húsvéti díszítő akcióra.

A programot Kádár Szilárd tanítványainak éneke nyitotta meg, de még locsolóverset is hallhattak az érdeklődők. A díszítőket Molnár Ferenc a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója köszöntötte és beszélt a verseny céljáról, menetéről.

A Városgazda Zrt dolgozói is kivették részüket a díszítésből, ők pár nappal korában a Zenepavilont varázsolták ünnepi hangulatúvá.

A közösségi díszítő akció egyre népszerűbb Halason, idén a korábbiaknál is több közösség vállalkozott arra, hogy egy-egy közterületen lévő fát feldíszítsen. Többek már rendszeres résztvevői ennek a húsvéti versenynek és most is várták az akció meghirdetését.

Idén újdonság, hogy nem csak a feldíszített fák, hanem az előkertek is versenyeznek.

A kijelölt, kiválasztott fák és előkertek díszítése a hétvégén zajlott, a fotók felkerültek a Halasi Városgazda Zrt. facebook eseményébe, vagyis folyik a verseny. A helyezések kialakulása a beérkezett like-ok száma figyelembevételével a zsűri bizottság döntése alapján történik.

Egy húsvéti séta során pedig érdemes körbejárni a várost és megnézni a húsvéti díszekkel dekorált fákat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 14:25
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés