Több mint 1 millió forint értékű adományt ajánlott fel a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának kiskunhalasi alapszervezete. A két okostelevíziót az Együtt is Lehet Alapítvány kapta, amelyeket a Kiskunhalasi EGYMI Óvoda és Általános Iskola diákjai használnak majd az oktatásban.
Évtizedek óta működik a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ), amelyet karitatív céllal hoztak létre. A kiskunhalasi alapszervezet is több alkalommal segített már helyi intézményeket, civil közösségeket. Csütörtökön délelőtt a Kiskunhalasi EGYMI Általános Óvoda és Általános Iskola tavaly szeptemberben létrehozott Együtt Is Lehet Alapítványának nyújtottak segítséget a hitesek. Mint megtudtuk, az alapítvány célja elsősorban a Kiskunhalasi EGYMI tanulói és családjaik oktatási, szociális és mentális fejlődésének segítése különféle programokkal, tanácsadással, valamint anyagi és tárgyi támogatással. Az alapítvány segíti és támogatja, hogy a gyerekek értékes és tartalmas szabadidőt tölthessenek el, hogy sportban, művészeti és kézműves tevékenységeken, foglalkozásokon, kirándulásokon, táborokban és más közösségi programokon vegyenek részt. Kiss Mónika, a HISZ helyi alapszervezetének vezetője két okostelevíziót adott át a halasi közösség nevében az alapítvány kurátorának, Lehoczki Líviának. Sörös Imre igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy az intézmény elavult oktatástechnikai eszközeit váltják ki ezek a modern berendezések, amelyeket az alapítvány használatra átad majd az iskolának.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.