Az egyik balesetveszélyes kereszteződés az 53-as főút és a Batthyány utca csomópontja. Évek óta igény lenne ott egy körforgalom kiépítésére, vagy közlekedési lámpák kihelyezésére. Városi kezdeményezésre utóbbi valósulhat meg a közeljövőben – tudta meg hírportálunk.
Az 53-as főút és a Batthyány utca kereszteződésében több baleset is történt. Az óriási forgalmat lebonyolító csomópontban kijelölt gyalogátkelőhely is van, amely szintén megnehezíti a közlekedők dolgát. Éppen ezért már évek óta több alkalommal is felmerült a szabályozás igénye, körforgalom, illetve jelzőlámpa formájában.
Úgy tűnik, hogy az utóbbi valósulhat meg. Két évvel ezelőtt, néhány hónapon át jelzőlámpa szabályozta a forgalmat az 53-as főút és a Batthyány utca kereszteződésében. Ennek oka a vasútvonal felújítása volt. A városháza kezdeményezésérem a tervek elkészítését és a Magyar Közút Zrt-vel való egyeztetéseket követően hamarosan kezdődhetnek a munkálatok, legalább is ez derült ki abból a tájékoztatóból, amelyet hírportálunk kért.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a meglévő tervek alapján a kivitelezés közbeszerzési eljárása jelenleg folyamatban van. Az eljárás lezárását követően megkezdődhet a kivitelezés, melynek tervezett kezdési időpontja 2025 szeptember - olvasható a Magyar Közút Zrt. közleményéből.