2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
  Írjon nekünk overcast clouds 15°C Érzett: 14°C Szél: 10 m/s Párat.: 47%

Szijjártó Péter a halasi vasútállomásra látogatott

2026. 03. 30., 15:00

Országjáró fórum keretében Kiskunhalasra érkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A filmszínházban megtartott fórum előtt a tárcavezető ellátogatott a kiskunhalasi vasútállomásra is.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Országjárása keretében, filmszínházban megtartott lakossági fórum előtt a kiskunhalasi vasútállomásra látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akit Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő fogadott. A pályaudvar várótermében Kormányos László, a MÁV személyszállítási Zrt vezérigazgatója adott tájékoztatást a Budapest-Kelebia vasútvonalról. Elmondta, hogy a teszteket követően várják a szükséges engedélyeket a személyforgalom megindításához. Kiderült az is, hogy Kelebiáig magyar személyzet viszi a vonatokat, ezt követően veszik majd át a szerbek. Megállapodás született arról is, hogy milyen módon oldják meg a zökkenőmentes határellenőrzést. 

A látogatás során a miniszter megtekintette a tízvágányos halasi állomást, valamint azt a korszerű irányítóközpontot is.  Ebben a létesítményben 24 órában három szakember irányítja a vonatok forgalmát Budapesttől a kelebiai határig. Innen kezelik és ellenőrzik a váltókat és jelzőket, meg tudják figyelni a sorompók állapotát, kameraképeken látják, hogy mi történik az állomásokon. A látogatás után Szijjártó Péter a kiskunhalasi filmszínházban találkozott a szimpatizánsokkal az országjáró fóruma keretében.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 14:25
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés