Itt találod az összes cikket a „Helyi alkotók” témában!
Két halasi alkotás is szerepel a 45. Magyar Filmszemlén közölték a Magyar Film szakportál oldalán jegyzett cikkben.
Kohi Habib otthonosan mozog a versek és a novellák világában is. A napokban jelent meg harmadik verseskötete, melyben olyan művek kaptak helyet, amik első sorban a hitről szólnak. Örömmel mesélt nekünk eddigi irodalmi pályafutásáról és jövőbeli terveiről is.
2025 januárjában a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében elindult a TehetségPaletta program, melynek nyomán a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában megalapították a CsipCsap Art nevű csoportot.
November 7-től, 10-ig Budapesten rendezték meg a 11. Nemzetközi Speciális Filmfesztivált, amelyre 33 országból közel, 200 alkotás érkezett. A fesztiválon a városunkban működő Bárka Színjátszó-Filmes Csoport, Stigma című dokuklipjével elnyerte a legjobb dokumemtumfilm díjat.
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte meg a kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör. A baráti társaság tagjai a Csipke Hotel konferenciatermében gyűltek össze.
Dr. Döme Ottó, az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke hatalmas megtiszteltetésben részesült. Felkereste a British Enciklopédia kiadója, mert szeretnék, ha a kiskunhalasi nyugalmazott pedagógus életútja is szerepelne a következő évi kiadványukban. Erről beszélgettünk vele otthonában.
A makói József Attila Városi Könyvtárban, a számos érdekes témát feldolgozó konferencián Végső István (MNL-OL) történész a nagy mesélő, Jókai Mór életéről és Kiskunhalas várossal való kapcsolatáról tartott előadást.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.