Itt találod az összes cikket a „Zene” témában!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
A zene az csak úgy jön, aztán jól seggbe rúg - örökre. Pár évvel ezelőtt mondtad ezt nekem, talán a főtéren, amikor összefutottunk a Lyra 45+1 után. Nagyon megjegyeztem ezt a mondatot, mert olyan Jerrys volt. Most meg a klaviatúrát ütögetve, a monitort bámulva azon gondolkozom, hogy milyen is lesz majd a Lyra 50 Sutyinszky János nélkül.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet.
A magyar tinédzserek egyik kedvence, Belano Kiskunhalason járt. A fiatal rapper fontosnak tartja, hogy csak olyan dolgokról beszéljen a színpadon, amiket valóban átélt. Számára az önazonosság a legfontosabb, minden dalában erre törekszik leginkább.
A Bethlen Gábor téren egy igazi, hamisítatlan szabadtéri bulira várta a közönséget Dj Bárány Attila. A lemezlovas jövőre lesz 60 éves, és mint mondja, egy ilyen jeles születésnapot méltóképpen kell megünnepelni.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
A Kiskunhalasi Városnapok rendezvénysorozat második felvonása, a szombati nap is sok érdekességet tartogatott a Bethlen Gábor térre kilátogató családoknak. Ahogy beköszöntött az este, sorra érkeztek hazánk legismertebb lemezlovasai, hogy még inkább felpörgessék a hangulatot a belvárosban.
Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs...tartja a régi mondás. Azoknak, akik ott voltak a Tiszti Klub nagytermében, biztosan van kedvenc nótájuk. Egy nagyon jó hangulatú nótaestre invitálták a szervezők a halasiakat. A kétfelvonásos produkcióban vidám és szomorkás hangulatú dalok szerepeltek a repertoárban.
A fiatalos lendületé és a bulié volt a főszerep a Városnapok nyitányán Kiskunhalas főterén. A nagyszínpadon a feltörekvő előadók kaptak lehetőséget, akik éltek is ezzel a népes nézősereg nem kis örömére. A közönség pedig bulizott jól érezte magát, közben a vidámpark, az óriáskerék, a naturapark, és a Borudvar is benépesült.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Korda György: Aki melletted él című dala is szerepel. A május 3-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett a Hungária: Várni rád egy éjen át című dala is szerepel. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
A közönség dalt kér, a zenekar pedig jazz verzióban eljátssza az elmúlt évtizedek és napjaink legjobb slágereit. Erről szól a Jazzkívánságműsor elnevezésű koncertsorozat, ami Falusi Mariann és Sárik Péter elképzelése nyomán valósul meg az ország számos kisebb és nagyobb településén.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Máté Péter: Azért vannak a jóbarátok című dala is szerepel. A március 15-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Voith Ági és Bodrogi Gyula: Egy férfi és egy nő című dala is szerepel. A március 8-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Négy zenekar, egy színpad. Ez volt a mottója a 2026-os Rockfarsangnak, amit pénteken éjszaka rendeztek meg Kiskunhalas központjában. Az biztos, hogy a stílus szerelmesei maximális élményt kaptak a szervezők jóvoltából. A helyszín, csakúgy, mint a kezdetekkor, a Közösségek Háza nagyterme volt.
A Duna csatorna A Dal című műsorában szerepel a Richman Orchestra nevű zenekar, amelynek hegedűse a kiskunhalasi születésű Nagy Teodóra. A zenész hírportálunknak elmondta, hogy a formáció tavaly szeptemberben alakult, de az együttes körül villámgyorsan zajlanak az események.
R. Kárpáti Péter a magyar kultúra napján egy egészen egyedi esttel lepte meg a kiskunhalasi közönséget. Dalok csendültek fel, de nem a megszokott módon, hiszen itt elsősorban a szövegé volt a főszerep.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet.
Jónás Géza, Dankó Pista Életmű-díjas cimbalomművész, a Jó ebédhez szól a nóta című műsor művészeti vezetője, aki azt mondja, hogy nagy álma teljesült, amikor 2023-ban megkapta ezt a nemes felkérést megkapta. A muzsikus zenekarával látogatott Kiskunhalasra, ahol fergeteges hangulatú koncertet adtak.
Bolyki Balázs és fiai ismét felejthetetlen zenei élményben részesítették a halasi közönséget. Az énekesek a gospel világába kalauzolták el a publikumot színes repertoárjuk segítségével.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Milyen volt zenei szempontból 2025? Milyen kilátások ígérkeznek 2026-ra? Többek között ezeket a kérdéseket is feltettük Dancs Annamari énekesnőnek, kiskunhalasi koncertje kapcsán. A válaszokat pedig most önök is meghallgathatják.
A baptista imaház adott otthont a Halas Concert Band adventi koncertjének december 20-án. A Szente Alfonz karnagy vezette zenekar bő két órán át szórakoztatta a közönséget, az ismert és kedvelt filmzenei feldolgozásokból és közismert klasszikus művekből álló zenei repertoárral. A szépszámú közönség hatalmas tetszésnyilvánítással, tapssal honorálta az előadott zeneműveket.
Újabb karácsonyi dallal és klippel jelentkezett a kiskunhalasi Vezendi Gábor. Kollégánk ezúttal is barátaival közösen készítette el a dalfeldolgozást. Mutatjuk, milyen lett a legújabb ünnepi projektjük.
Nagy meglepetésben lehetett részük pénteken délelőtt a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház dolgozóinak és betegeinek. A Lyra együttes tagjai minikoncerttel kívántak boldog karácsonyt a szakrendelőknél várakozóknak. Az embereket láthatóan megérintették az ünnepi dallamok, többeknek is könny szökött a szemükbe a dalokat hallgatván.
Hangolódjunk együtt a karácsonyra mottóval adott telt ház előtt adventi koncertet a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola.
Dübörögtek a retro slágerek, villogtak a bulifények, pörögtek a korcsolyázók. Jégdiszkóra várta a halasiakat és környékbelieket Kiskunhalas főterén a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. A talpalávalót, pontosabban a korcsolya alá valót DJ Benny szolgáltatta.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Óriási sikerrel rendezte meg a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola a Kiskőrösi Tankerületi Központ Művészeti Iskoláinak Zenei Versenyét, amely minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek!
Vezendi Gábor időről-időre új a cappella feldolgozásokkal jelentkezik az interneten. Barátaival kiválasztanak egy számukra kedves dalt, aztán átformálják, majd hangszeres kíséret nélkül adják elő, új verzióban az adott slágert.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Keresztes Ildikó: Boldogság, gyere haza című dala is szerepel. Az október 26-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Szécsi Pál: Két összeillő ember című dala is szerepel. Az október 19-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Hofi Géza: Próbálj meg lazítani című dala is szerepel. Az október 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Bessenyei Ferenc: Rózsa, szegfű, rezeda, viola című nótája is szerepel. Az október 5-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
A Szabadkai Magyar Rádió vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Fonográf: Hunyd le a szemed című dala is szerepel.
Ismét egy különleges koncertshow-ra készül a Palladio Orchestra. A produkció 2016 után jövő év elején ismét színpadra áll a Papp László Budapest Sportarénában. A hét szólista között ott lesz megint a kiskunhalasi gitáros, Kis Dávid.
Az egyhetes eseményt - melyen 30 gyerek vett részt - pályázati támogatásból sikerült megvalósítani.
Arató András a legendás Arató Videó Discoval érkezett Kiskunhalasra szombaton este. A XXI. Zsidó Fesztivál nyitóestéjén egy grillparty-val egybekötött táncos mulatságon vehettek részt az érdeklődők, felekezettől függetlenül.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A számok között, mások mellett Zorán: Romantika című dala is szerepel.
A Szabadkai Magyar Rádió vasárnaponként 11-től 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Késmárki Marika: Egy fiú a házból című dala is szerepel.
A Szabadkai Magyar Rádió vasárnaponként 11-től 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Szandi: Vár rád egy igazi társ című dala is szerepel. Az augusztus 10-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
A Szabadkai Magyar Rádió vasárnaponként 11-től 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Szécsi Pál: Két összeillő ember című dala is szerepel.
Nagy sikerű koncerttel indult a magyarországi Rotary-mozgalom 100 éves jubileumi éve Debrecenben. A Brémai Ifjúsági Zenekar hangversenyének megszervezésében többek között a Rotary Club Kiskunhalas is segédkezett.
Zenével telt meg Kiskunhalas főtere. A Magyar Continental SIngers tagjai remek popzenei csemegét kínáltak a helyi érdeklődőknek.
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.