Új kiállítás várja a látogatókat Kiskunhalason. Simonics János festőművész képei láthatók a Sétáló utcai Közösségek Háza nagytermében. Az alkotó kedvenc témái a tájak, erdők, mezők, vízpartok. A festőművész a természet csodáit, erejét és szépségét ábrázolja hagyományos és más modernebb technikákkal. A tárlat július 1. és július 31. között díjmentesen megtekinthető a Közösségek Háza nyitvatartási idejében.
Simonics János a kétezres évek elején több önálló kiállítással is bemutatkozott a halasi művészetkedvelőknek és most ismét bemutat egy válogatást az alkotásaiból.
Simonics János gondolatai az alkotásról: Érdekesnek és lenyűgözőnek tartom az alkotás folyamatát. Azt, ahogyan formálódik a kép, lépésről lépésre. A gondolatok egymásba vagy egymásra szövése. Azt sajnálom, hogy ezt az alkotói munkát, folyamatát nem láthatja a publikum. Megjegyzem, ha látná, akkor is csak a külső mozzanatokat figyelhetné a belső gondolati, lelki halmazokat sajnos akkor sem.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.