
A Pásztortűz Egyesület, a Kiskun Táncegyüttes és a Fészekrakó Egyesület közös szervezésében valósult meg a tavaszi aprók tánca március 28-án, a kiskunhalasi városi könyvtárban – közölte szerkesztőségünkkel Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke.
A március végi szombati délelőtti eseményen magyar népi kultúrával ismerkedhettek a gyermekek és szüleik. Jó hangulat mellett zajlott le néptánccal, énekkel és népi játékokkal a gyerekprogram a Martonosi Pál Városi Könyvtárban. Erdélyi Dániel és Gyurovics Cintia (Kiskun Táncegyüttes tagjai) vezetésével játszottak és táncoltak az apróságok.
A táncosok, nem csak koreográfiákat mutattak, hanem meséltek a tavaszi népszokásokról is. A magyar népzenét Sózó József vezetésével a Kiskunhalasi Népdalkör adta elő citerákon. Kézműveskedés is várta a kicsiket, amivel már a hamarosan következő húsvéti ünnepekre hangolódtak.
Képek: Pásztortűz Egyesület
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.