- Már gyermekkorodban horgásztál?
- Nyolc éves lehettem, amikor az akkori Kilián György utcában, amelyet ma már Pozsony utcának hívnak, Márta Sanyi bácsi, az akkori sóstói horgászmester a szomszédunk volt. Ő nagyon szerette a gyerekeket, és próbálta őket a pecázás felé terelgetni. Engem, és még pár utcabeli srácot sikerrel kapacitált Sanyi bácsi, merthogy elkezdtünk horgászni az utcából öten-hatan.
- Rögtön megtetszett?
- Azt kell mondanom, hogy igen. Volt sikerélmény, rengeteg apróhal volt a Sóstóban. Ezeket könnyen ki tudtuk fogni, kell-e ettől több egy gyermeknek?
- Mikortól volt engedélyed?
- Tíz éves koromtól, mert akkortól volt erre lehetőség. Gyermekjegy volt, amelyet ki lehetett váltani. Úgy emlékszem, hogy ez 40 forint volt.
- A középiskolás évek, a kamaszkor minding mérföldkőnek számítanak az ember életében. Buli volt vagy a horgászat?
- Is-is. Elmentünk a diszkóba, hajnal kettőkor hazaértünk, és utána indultunk pecázni. Egyedül a sorkatonaság gördített némi akadályt elém, de a többi időszakban nem volt kérdés, hogy helyen van az életemben a horgászatnak.
- Első igazán nagy hal, amire azt mondtad, hogy ezért is érdemes volt?
- Tizenhárom éves voltam, amikor Sóstón fogtam egy 10,20 kilós pontyot, amit aztán a biciklim csomagtartóján haza is vittem a családomnak.

- A versenyzés mikor kezdődött?
- A kisebb fiam, Tamás is horgász lett. Nehéz dió volt, merthogy én addig csak megyei versenyeken szerepeltem. Nekem is fejlődnöm kellett vele, hogy tudjak neki tanácsokat adni, segíteni. Amikor őt már el lehetett egyedül engedni a versenyekre, akkor vettem én is komolyabban a saját megméretéseimet.
- Rögtön a mélyvíz volt, hogy stílszerűen fogalmazzunk?
- Igen. Akkoriban, az országos versenyeket felmenő rendszerben bonyolították le, amelyre nevezni lehetett. Volt több állomás, amelyekből a legjobb eredményeket számították be. Ez akkor még úszós szerelékkel volt. Az igazi sikereket feederben értem el. Ebben is van két kategória, a hosszú előkés, és a method, én mindkettőt kipróbáltam. Ekkor 2017-et írtunk.
- Nem voltál már kezdő és fiatal…
- Maga a szakág sem fiatal, merthogy 2016 óta rendeznek benne országos bajnokságot. Az elején nagyon jól ment, a methodban például a 19 főt felvonultató mezőnyben a negyedik helyen végeztem. Ebben a kategóriában még most is fent vagyok az országos ranglistán. Ötvenöt pluszosként beléptem a masters korba, innen lettem válogatott.
- Mi kell ahhoz, hogy valaki válogatott legyen?
- Az országos bajnokságon körülbelül 30 fős mezőny van ebben a korosztályban. Az első ötben kell benne lenned ahhoz, hogy az eredményeid alapján bekerüljél a nemzeti csapat keretébe.
- A 2024-es szegedi világbajnokságon debütáltál?
- Nem, korábban már az olaszországi világbajnokságon kint lehettem, igaz akkor, mint segítő. Szegeden viszont már teljes jogú csapattag voltam, és én is horgásztam.

- Hogy kell elképzelni a világbajnokság lebonyolítását?
- Ahány ország szerepel az adott VB-n, annyian szerepelnek egy szektorban. Összesen, mivel négytagú a válogatott, négy szektort alakítanak ki. Húzás alapján alakul ki az, hogy ki melyik helyen horgászik.
- A magyarok egyébként jónak számítanak ebben a szakágban?
- Abszolút. A négy eddigi világbajnokságon három magyar aranyérem született. A legnagyobb ellenfeleink az angolok, az olaszok, de a franciák is nagyon jók. Velük mindig ádáz küzdelem zajlik.
- Mi alapján dől el, hogy az ötfős keretből ki kerül be abba a négybe, amely ténylegesen versenyez?
- Ez a mindenkori csapatkapitány döntése. Az edzésnapok eredményei alapján alakul ki a csapat. A kapitány ilyenkor figyel, nézi, hogy kinek megy, és kinek kevésbé.
- Szegeden, te is „beülős” voltál a második napon.
- Én már első napon is szerettem volna versenyezni (mosolyog). Nehéz megélni azt, hogy a kezdésnél nem vagy ott. Amikor a második nap lehetőséget kapsz, akkor nagy a nyomás rajtad. Nyilván azért választanak téged, mert bíznak benned. Ilyenkor rajtad is múlhat az, hogy meglesz-e az aranyérem, vagy sem. Aki ezt a sportot nem ismeri, nem tudja, mekkora az elvárás a beugróval szemben. Ha becserélnek, akkor ez azért történik, mert jobbnak kell lenned, mint az elődöd. Nekem ez bejött Szegeden.
- Minden összejött?
- Azt tudni kell, hogy én nagyon jól ismertem a szegedi vizet. A fiammal ott kezdtünk versenyezni, nekem ott mindig ment a horgászás. A Maty-éri pálya Európa egyik legjobb helyszíne. Sok hal, ideális körülmények. Ezt sikerült is kihasználnom, ezzel sokat tudtam segíteni a csapatnak, és világbajnokok lettünk.
- Azt egyébként lehet érezni, hogy neked egy adott helyen jól megy majd a versenyzés?
- Én egy kakukktojás vagyok ebből a szempontból. Nagyon ritkán állítok fel fix taktikát egy-egy versenyen. A csapattal nyilván megbeszélünk valamit, és ahhoz tartom is magam. Ha viszont látom, hogy mellettem elkezdik fogni a halakat, és nekem nem annyira megy, pillanatok alatt tudok váltani. A horgászatban nagy szerepe van a szerencsének. Nincs két egyforma verseny, nincs két egyforma év. Változik a halak viselkedése, az időjárás, ezekhez mind alkalmazkodni kell. Bizonyos taktika azért mindig van, de nem biztos, hogy alkalmazom.

- A beszámolókat látva a spanyolországi világbajnokságról, nekem úgy tűnt, sok volt a kishal.
- Inkább azt mondanám, hogy nem igazán volt hal. A tavaly őszi árvíz 15 tonna halat kimosott, illetve el is pusztított. Ez nagyon meglátszott a kapásokon. Érdekes, hogy ebben a vízben egyébként sem volt sok hal. Ők folyónak hívják, én inkább azt mondanám, hogy csatorna. A vízmélység 5-6 méter, nagyon lassú volt a folyása. Nagyon kevés halfaj él meg ilyen helyen. Volt nagyon kevés ponty, kárász, naphal, sneci, más szinte semmi. Ilyen mélységű pályával nem igen találkoztunk, talán Szolnokon van még hasonló. Érdekesség, hogy angolnát tudtunk volna fogni, de azt tiltotta a versenyszabályzat.
- Ha jól tudom, segítőitek is vannak. Nekik mi a feladatuk?
- Komoly csapatmunka van egy ilyen siker mögött. Azokon kívül, akik éppen horgásznak, vannak segítők. Figyelnek, számolnak, elemeznek. A fiam is ott volt, ő nagyon sokat segített, nekem, meg a többieknek is.
- Neked mennyi halat sikerült kiemelned ebből a nem túl gazdag vízből?
- Kétszer ültem olyan szektorban, ahol alig volt hal. Első nap valamivel több, mint kettő kiló volt a teljesítményem. Ez egy ponty, egy kárász, egy naphal volt. A folytatásban egy pontyot, és hét snecit emeltem ki a vízből. Az én szektoromban első nap hárman, a második nap négyen nulláztak, ami azt jelentette, hogy egyetlen halat sem zsákmányoltak. Érdekes volt, hogy az angolok az edzésnapokon ellesték tőlünk a snecizős módszerünket. Nekünk az volt az elképzelésünk, hogy senki ne álljon fel hal nélkül. Egy menekülőút volt, ez pedig a snecizés. Ha fogtál egy ilyen kishalat, igaz, hogy csak néhány dekát jelentett, de mégsem nulla volt a teljesítményed. Ebben a vízben ez sem volt egyszerű, fél nap kellett, mire rájöttünk a helyes taktikára. Az angolok lelesték ezt, de nem alkalmazták a versenyen.
- Mennyit kell készülni egy-egy ilyen világversenyre?
- A horgászat alapja dobás szempontjából a pontosság. Én ezt a Sóstón gyakorlom. A spanyol verseny előtt például tudtuk, hogy az ottani pálya legszélesebb pontja hatvan méter. Kimentem Sóstóra, és elkezdtem hatvan méterre dobálni.

- Kíváncsi vagyok arra, mennyi ideig bírja ki az ember egy-egy ilyen hosszabb távollét, illetve horgászati mérgezésnek is beillő időszak után, hogy újra kiüljön a partra?
- Én a hazaérkezésem másnapján már ott voltam Sóstón. Nekem ez az életem fontos része. A feleségem nagyon megértő, mert amikor összekerültünk, akkor már évek óta megvolt ez a hobbim. Az elején még ő is kijárt velem, azóta inkább biciklizik, nekem pedig maradt a pecázás.
- Nyilván minden horgásznak van egy legeslegeslegnagyobb hala, amit kifogott.…Neked is?
- Képzeld, nekem nincs ilyen. Én minden halat szeretek, még a legkisebbeket is. A versenyen ez úgy működik, Erdei Attila szavaival élve: amelyik helyet kihúztad, azt kell megoldani.
- Az első világbajnoki címed után átvehetted az év sportolója elismerést. Mit szóltál hozzá?
- Meglepődtem. A munkatársaim szóltak, hogy látták a nevemet a Halasmédián, mint az év sportolója. Azt hittem, hogy hülyéskednek. Aztán átküldték a cikket, és láttam, hogy tényleg.
- Kicsit húzlak, a horgászatot nem mindenki tekinti sportnak…
- Aki csak úgy kiül a partra, az tényleg csak hobbi. A versenyzés teljesen más, ott azért dolgozik az adrenalin. Amikor egy nap dobsz vagy százat, és kiemelsz a vízből majd’ egy mázsányi halat, akkor nem kell este elaltatni az embert.
- Téged teljesen kikapcsol ez a szürke hétköznapokból?
- Természetesen. Ha nekem van problémám, akkor kimegyek a partra. Olyankor keresem azt a helyet, ahol teljesen egyedül vagyok. Ilyen hely a Kígyós-csatorna partja, ahol száz méteren belül nincs ember. Az nekem a kikapcsolódás.
- Meddig lehet ezt csinálni?
- Az egyik angol versenyző 83 éves, és kiváló versenyző, többszörös világbajnok. Ez nincs korhoz kötve.
- Halas büszke lehet a világbajnokaira.
- Horgászatban rajtam kívül Döme Gábor, és Temesváry Gyula büszkélkedhet még világbajnoki címmel. Ez a Haldorádónak köszönhető. De joggal lehet erre büszke egész Kiskunhalas.