- Szerintem az emberek többségének, legalább is az én generációmnak, ha azt mondjuk, genetika, genetikus, akkor dr. Czeizel Endre jut az eszébe. Pontosan mit is csinál egy orvos,
genetikus?
- Egy genetikus ma már nagyon sok mindent tud csinálni. Azt segítünk kideríteni, hogy egy fejlődési rendellenesség vagy egy kisgyermek megkésett fejlődése, a családban előforduló rák, visszatérő vetélés, neurológia betegség konkrét genetikai okokra vezethető-e vissza. A genetikai eltérések sokszor bonyolultak, ezeket fordítjuk le érthető nyelvre a betegek és más orvosok számára is. Ez segít aztán megérteni, hogy milyen hatása lesz az adott genetikai eltérésnek az ember életére, vérrokonaira, következő terhességre, milyen gyógyszerek segíthetnek, milyen gyógyszereket kell elkerülni és milyen kezelések (akár génterápiás) jöhetnek szóba. Az orvos-genetikusi munka tehát nagy részben fordítómunka is, csak itt a molekuláris nyelvet kell érthető, emberi nyelvre fordítani.
- Előzetes beszélgetésünk során említetted, hogy te főként epigenetikával foglalkozol. Avassuk be az olvasóinkat, hogy ez mit is jelent.
- Az epigenetika egy fantasztikus és relatív új terület a genetikában. Epigenetikai kutatással aktívan Új-Zélandon, az Otago Egyetemen foglalkoztam. Az epigenetika tágabb értelemben a környezet génekre gyakorolt hatásával foglalkozik. Nagyon tömören összefoglalva arról van szó, hogy az embernek sok génje van, az epigenetikai rendszere pedig segít eldönteni, hogy milyen helyzetben melyik génjét keresse elő a „raktárból”. Ez az epigenetikai „pakolás” sok érdekes következménnyel jár. Például az ember idővel megőszül: hiába vannak, mondjuk szép fekete pigmentgénjei a hajához, ezeket takarékosságból az epigenetikai szabályozórendszer egy idő után szépen elcsomagolja. Viszont akkor is, ha már ősz a hajunk, a hajgénjeink életünk végéig „színesek” maradnak. Az emberi test öregedése is nagy részben epigenetikai folyamat. Azt, hogy a környezeti hatások mennyire befolyásolják a génjeink programozását, egy híres holland példa is mutatja. Az 1944-45-ös hollandiai éhínség alatt fogant csecsemők később szignifikánsan alacsonyabb felnőttek lettek, mint a szüleik - pedig a hollandok a legmagasabb emberek az egész világon. Ezek a leszármazottak aztán sokkal hajlamosabbak lettek elhízásra és cukorbetegségre is, ami azt mutatja, hogy az epigenetikai rendszerük már magzatként egy éhező világra készítette fel őket takarékosabb anyagcserével és fokozott éhségérzettel. Az epigenetika egy másik érdekes ága azzal foglalkozik, hogy némely gén miért viselkedik homlokegyenest másképp, ha apától, és másképp, ha anyától öröklődik tovább. Ugyanaz a gén az anyától örökölve a táplálékfelvételt (és ezzel az elhízást) erősíti, apától örökölve ugyanennek a génnek ellentétes hatása lesz.

- Egyébként kislányként is az orvosi pályára készültél?
- Igen, és mindenféle családi nyomás vagy presztízs nélkül. A genetikában is biztos voltam már általános iskolában. Később, a Bibó István Gimnázium is nagyon inspiráló közeg volt, és az ilyesmi nem múlik el nyom nélkül - sem emberileg, sem epigenetikailag. Aztán középiskola, az érettségi után nagyon vártam, hogy egyetemre mehessek,
- Miért éppen a genetikát választottad?
- A genetika minden egyben. Ha az ember - bibós emlékeknél maradva - elkezd felrajzolni egy csomó halmazt, úgy, mint biológia, történelem, végzet, valószínűség, család, modern orvostudomány, tudományos magyarázat, akkor ezeknek a metszéspontjában a genetika van. Intellektuálisan csodás téma és generációs rejtélyeket oldhat meg vele az ember. A genetika érzelmi súlya jelentős, egy-egy eredmény az egész család életét befolyásolhatja.
- Amikor készültem a beszélgetésünkre, akkor megragadta a figyelmemet egy 2020. decemberi írás a Szótkérek internetes portálon. A koronavírus működését mutattad be egy képregényen keresztül. Honnan jött az ötlet?
- A koronavírus képregény idejére már sok más, képregény-alakú magyarázatot készítettem a diákjaimnak az új-zélandi Otago orvosi egyetemen. Mivel ezek ott nagyon népszerűek voltak, gondoltam, itthon is kipróbálhatnám ezt a formátumot. A mostani képregényeimben a genetikai problémákat tudatosan a lehető legegyszerűbben próbálom bemutatni és elmagyarázni - és valójában ez a legnehezebb munka!
- Mi a tapasztalatod, hogy a rajzos magyarázat mennyire hozza közelebb a laikus emberekhez, betegekhez a genetikát, amely kívülről nagyon szövevényesnek tűnik?
- Abszolút segít! A genetika sokszor félelmetesnek tűnik, mert ismeretlen, bonyolult, csomó szám meg statisztika van benne. A jó rajzok, hasonlatok nem infantilizálják a témát, hanem kapaszkodót nyújtanak, nemcsak betegeknek, hanem kollégáknak is.
- Egyébként van arra példa, hogy valamelyik kollégád a világ bármelyik tájékán hasonló módszert alkalmaz egy-egy magyarázatra?
- Léteznek tudományos ismeretterjesztők és orvosok, aki használnak illusztrációkat, de a klinikai genetikában a rajzos magyarázatok integrálása még ritka.

- Honnan jött a Moleküli Magazin ötlete?
- Túl sok ötlet gyűlt már össze a fejemben, és szerettem volna egy kis kimenetet létrehozni, ahol tudomány + jó magyarázatok + humor + rajzok megférnek egymással.
- A Pécsi Tudományegyetem orvos genetikai intézetében is dolgoztál. Amikor ez a beszélgetés készül, Ausztriában vagy. Mit kell erről tudni?
- Habár Ausztria a Moleküli bázisa, jelenleg fél évig dolgozom Bécsből, az év másik felében Új-Zélandon vagyok - tehát a munkám fokozatosan egyre inkább nemzetközi lett.
- Civilben is szeretsz rajzolni, alkotni?
- Természetesen! A rajzolás és a gondolkodás nálam nincs különválasztva, a vicces vizuális forma és a tudományos magyarázatok egybetartoznak.
- Kiskunhalassal maradt még valamilyen kapcsolatod?
- Anyukám itt lakik, és ezen kívül ezen interjú létezése is mutatja, hogy még van kapcsolatom Kiskunhalassal. Ha szabad itt egy ősi, finnugor bölcsességet idézni: “Az ember sohasem hagyja el teljesen azt a helyet, ahol az első epigenetikai programjai beállítódtak”.
Jáger Levente