- Az életrajzodban olvasható, hogy Kiskunhalason születtél. Tősgyökeres halasi vagy?
- Igen, édesapám anyai ágán kiskunhalasiak vagyunk. Én is ebben a városban születtem, és óvodás éveimet is ott töltöttem.
- Mikor jött be az életedbe a zene?
- Az egész azzal kezdődött, hogy beleszerelmesedtem a trombitába. A rádióban hallottam először ezt a hangszert, egyfolytában arról beszéltem, hogy milyen klassz lehet azon játszani. Később aztán valaki felvilágosított, hogy amiről én azt gondoltam, trombita, az valójában szaxofon. A szerelem egy igen fontos mozgatórugója az életemnek, csak azokkal a dolgokkal foglalkozom, amelyeket szeretek csinálni. A többit lehetőség szerint hanyagolom. A szaxofon is a szerelem kategóriába tartozik, ennek köszönhetően jött be az életembe a zene.
- Ahogy készültem az interjúra, olvastam rólad, hogy meghatározó élményt jelentett számodra egy találkozás, Molnár Ákos szaxofonossal. Miért?
- Tizennégy éves voltam, már Pakson történt, hogy az ottani zeneiskolában szaxofonozni kezdtem. Aztán 16 éves lehettem, amikor már Szekszárdon, ahová középiskolába jártam, nagyon rákattantam a kreatív építészetre. Egyébként mindenben a kreativitás, és a szabadság érdekel leginkább. Még az is benne volt a pakliban, hogy építész leszek. Szóval egyik alkalommal láttam és hallottam játszani Molnár Ákost, aki világhírű zenész volt már akkoriban. Megfújta a hangszert, és az maga volt a csoda. Olyan mélységeket, magasságokat nyitott meg bennem, hogy a szépreményű építészeti álmaim elszálltak abban a pillanatban. Tudtam, nem lesz más lehetőségem. Nyilvánvalóvá vált, hogy az én utam a zene.

- Mit szóltak ehhez a tanáraid az építész szakközépben?
- Az osztályfőnököm szomorú volt, mert ő azt forszírozta volna, hogy az építész pályát válasszam. Tehetségesnek gondolt, de a zene erősebb volt.
- Könnyűzene vagy a jazz volt az, amely igazán tetszett neked? Kérdezem ezt azért, mert a kilencvenes évek elején előbbi műfajú együttesekben zenéltél.
- A jazz folyamatosan jelen volt az életemben, magánórákra is jártam, szerintem sokan ismerik Csepregi Gyula, vagy éppen Elek István nevét. Közben elmélyültem a különböző jazz standardok világában is, és nagyon sokat gyakoroltam. Mindezek mellett azért más műfajok is érdekeltek. Voltak felkéréseim pop-rock zenekaroktól, szólistaként számítottak rám. Talán emlékeznek még a pécsi Zsűri együttesre. Akkoriban egy népszerű, közkedvelt formációnak számított. Érdekesség, hogy abban az időben mekkora varázsa volt az élő zenének. A Zsűrivel rengeteg egyetem rendezvényen, buliban játszottunk, de néhány sztár kísérőzenekaraként is működtünk. Így játszhattam Balázs Fecóval, D. Nagy Lajossal, Demjén Ferenccel, Somló Tamással, Charlie-val, Bornai Tiborral, a KFT-ből. Nagyon jó iskola volt ez számomra. Közelről láthattam ezeket a nagykvalitású énekeseket, zenészeket. Amikor a Balázs Fecó mellettem énekelte a Homok a szélben című dalt a színpadon, vagy Demjén Rózsi eresztette ki a hangját a próbateremben, tőled 44 centire, hogy elfelejted majd, hogy zajos a világ. Tényleg elfelejtettem. Rájöttem, ezeknek a szerzeményeknek milyen kifejezőerejük van. Zseniális hangok. Tizennyolc éves koromban ez óriási jelentőségű volt. Megéreztem, hogy egy szólistának, egy frontembernek hogyan kell szólnia a közönséghez. Ezeket én mostanáig használom. Aztán kiszálltam ebből a zenekarból.
- Ezzel véget is ért a könnyűzenei pályafutásod?
- Már voltak saját szerzeményeim, amikor bekerültem az akkoriban sztárnak számító UP zenekarba. Biztosan megvan az olvasóknak is, az a bizonyos, Nem az enyém ez a nap című sláger. Abban a dalban én fújom a szaxofonszólót. Nem kis dolog, hogy miként kerülhet be egy halasi születésű, majd paksi srác a Friderikusz-showba, a nagy budapesti körforgásba. Session zenészként játszhattam Roy és Ádám turnéján.

- Neked mit adott ez az időszak?
- Az ars poetica-m az, hogy kétféle zene létezik. Számomra nincs külön pop, rock, jazz, kortárs, vagy éppen népzene. Az egyik az, ami a zenész szívéből jön, egy lélek teljes muzsika, a másik valamiféle hazug, üzleti alapú dolog. Utóbbival egyáltalán nem foglalkozom. Az összes olyannal, amelyik lelki töltetű, mélyről jövő, igen, azoknak a rajongója vagyok. Zeneszerzőként nagyon sokat tanultam abból, hogy számtalan stílusban kipróbálhattam magam. Egyébként a saját szerzeményeimre pont ez a sokszínűség jellemző, érződik a mindenféle behatás. Egy történetet szeretnék elmondani, aminek a kifejezéséhez mindenfelől szedek eszközöket. Talán ennek köszönhető, hogy a közönségnek tetszenek a szerzeményeim, és ezt a szakma több alkalommal év zeneszerzője díjjal ismert el. Valami olyat szeretnék mindig létrehozni, ami a szívnek, a hallgatónak olyan kedves. Nem stílust követek, hanem a léleknek muzsikálok.
- A könnyűzenei kirándulás után maradt a jazz?
- Ezután mélyebb dolgok, a jazz foglalkoztatott leginkább. Bekerültem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, majd a Zeneakadémia jazz-szaxofon szakára. Abban az időben már csak a kortárs jazz zene érdekelt. Egyre többet zenélhettem fesztiválokon is. Játszhattam kiváló gitárosokkal, Babos Gyulával, László Attilával, a zseniális dobossal, Kőszegi Imrével, a Szakcsi Lakatos Bélával, Oláh Kálmánnal, akik világklasszis zongoristák. A kreativitásuk, kifejezőerejük inspiráló volt.
- Ki volt az a zenész, akivel egy színpadon állhattál, és erre most is büszke vagy, mint a legemlékezetesebb pillanat a pályafutásod során?
- Én hihetetlen kíváncsi, alázatos típusú zenész vagyok. Sokat jártam a világot, hogy a mesterekhez közel kerüljek, hogy a tiszta forrásból tanulhassak. Olyan helyekre akartam eljutni, ahol a zene, a jazz, a kultúra szíve dobog. Sokat jártam az Egyesült Államokban, ösztöndíjat kaptam, másfél hónapot tölthettem New Orleans-ban, ami a jazz bölcsője. Megfordultam klubokban, fesztiválokon. Mesterektől vehettem órákat, aztán volt sok olyan alkalom, hogy magukhoz vettek, és együtt játszhattunk. Van egy podcast sorozatom, amelynek a címe Nap felé, ezekben pont arról mesélek, hogy ezek a találkozások mennyire megváltoztatták az életemet, a zenei pályámat. Olyan jazz világsztárok, stílusteremtő arcok belső világát ismerhettem meg, akikhez egyébként nagyon nehéz közel kerülni.Megismerhettem Lee Konitz-ot, aki Miles Davis, a világ egyik legjobb trombitásának a zenekarában kezdte a zenei pályafutását. Említhetem még Benford Marsalis szaxofonost, akivel sokat beszélgettem, és Sting: Englishman in Nem York című dalából lehet ismerős. Több napot tölthettem Archie Shepp szaxofonos társaságában, aki a fekete polgárjogi mozgalom egyik alapfigurája volt. Találkozhattam Herbie Hancock-kal, aki talán a legnagyobb világsztár ebben a műfajban, vagy éppen Wayne Shorter-rel, aki a kor egyik legjobb szaxofonosa volt. Sajnos, ő nemrégiben távozott közülünk. Nagyon nagy élmény volt Kenny Garrett-tel több napig együtt lenni, vagy éppen Chris Potter-rel egy színpadon állni. Ő egyébként napjaink legkiforrottabb, legtechnikásabb szaxofonosa. Nem tudnék közülük egyet sem kiemelni. Amikor mellettük állsz és zenéltek, le tudod mérni, hogy a te kifejezőerőd, a te zenéd hol tart a legnagyobbakhoz képest.

- Egy zenész a koncertszínpadon, illetve hanghordozókon mutathatja meg igazán magát. Hány lemezed jelent meg?
- Eddig nyolc lemezem jelent meg, de rengeteg szerzemény van még a fiókomban, amelyeket még nem adtam ki. Nagyon termékeny zeneszerző vagyok. Szerencsésnek, áldottnak tartom magam, hogy az új kompozíciók egymás után jönnek ki belőlem. Sohasem tervezem, hogy milyen lesz a következő lemez. A lehetőségek hozzák, hogy éppen melyik kiadó kér fel, melyik formációval játszom a legtöbbet. Én a zenészek különböző képességeire, egyéni hangzásukra komponálok. Nem tudom a szerzeményeimet minden zenekarommal eljátszani. Mondok példát. A világ egyik legismertebb cimbalmosa, Lukács Miklós különleges játékát hallom, amikor komponálok neki. A személyesség, a lelki töltet nagyon fontos számomra. Két dolog miatt születtünk ide a Földre. Legyünk boldogok, és tanuljunk. Ez a két dolog maximálisan összefügg. Minél többet tanulok, annál többet látok a szépségből, a jó dolgokból és annál több okom lesz a boldogságra. ha pedig boldog vagyok, van pozitív életerőm ahhoz, hogy tanuljak.
- Amikor a laikusok a jazzről beszélgetnek, gyakran használják azt a szókapcsolatot, hogy némely ága nehezen emészthető. Számomra a szabadságot is jelenti, melyik véleményt osztod?
- Táborokat vezetek, workshopokat tartok, és megpróbálom a laikus közönségnek is segíteni abban, hogy megismerje a jazzt. Ahogy te is mondtad, sokan úgy vélik, hogy ez a műfaj összevissza muzsika, amelyben se dallam, se ritmus, egy sehová sem tartó „dudálás”. Egyáltalán nem így van, de sokan nem értik a játékszabályokat. Nem értik, hogy milyen tradíciók, belső szabályszerűségek, lelki töltetek működnek benne. Az sem világos mindenki számára, hogy a zenészek hogyan kommunikálnak, miről szól az egész. Van egy olyan előadássorozatom, amelynek a címe, könnyen érthető jazz. Úgy is megfogalmazhatnám, hogy ez egy youtube diszkó, ahol mutogatom a felvételeket és megpróbálom a jazz legfontosabb, legegyszerűbb alapvetéseit felfedni. Nagyon lelkes vagyok, mert amikor ezt elkezdtem csinálni, nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz. Nagyon sokan kerestek meg az ilyen speciális koncertek után is, és elmondták, hogy mekkora élményt szereztem nekik. Megértették, hogy miként is kell hallgatni a jazzt, amely kapukat nyithat meg az emberben. Volt, aki azt is említette, hogy amint hazaér, meghallgatja a műfajban fellelhető lemezeit. Azt gondolom, a jazzhez kell egy előképzettség, kell egy kis rálátás. Nagyon sok mester, nagyon sok életenergiát tett bele. A jazz egy nagyon cizellált, nagyon kidolgozott magasművészeti forma. Ha megvan a kis rálátás, előképzettség, akkor a jazz hallgatása nagy örömet okoz a hallgatójának.

- Van-e olyan műfaj, amiben szívesen kipróbálnád magad?
- Nincs nagyon olyan zenei forma, ahol nem próbáltam ki magam. Sokat foglalkoztam az indiai, a bolgár zenével, balkáni muzsikákkal is. Nagyon fontos tanulmányaim voltak a keleti orientalista zenében. A klasszikus zenével napi kapcsolatban vagyok. A szaxofonon, zongorán, valamint több fafúvós hangszeren is játszom. Zenéltem szimfonikus zenekarral, big band formációban is szólistaként, a hip-hop műfajban is kipróbáltam magam. Biztosan van még olyan kifejezési mód a zenében, amivel még nem találkoztam, de nagyon szerencsésnek tartom magam, mert sok, különleges zenei szituációban vagyok benne.
- Ha most, meghallod, vagy látod azt a szót, hogy Kiskunhalas, mit mond neked?
- Nagyon gyakran járok Kiskunhalas környékén. Van egy kicsi tanyám a déli határvidéken. Harmincnégy éve gyakorolok, járom a világot, sok emberrel találkoztam. Szeretem a pörgést, a nyüzsgést. Nemsokára Koreába, és Kínába utazom turnézni. Ezeknek az ellenpontja a magány, a természet, és a csend, amelyre szintén szükségem van. Ezért van a tanyám, amely mindentől távol helyezkedik el. Napi nyolc órát tudok zavartalanul gyakorolni. Meg kell hallanunk a belső hangunkat, ezt pedig csak csöndben lehet. Egyébként van Halason egy kedvenc zöldségesem, Ági néni. Amikor Kiskunhalasra gondolok, mindig melegség önti el a szívemet.