- Ha jól tudom, akkor családi kötődésed is van a valláshoz.
- Igen, református családban nőttem fel, édesapám református lelkész volt. Nálunk az természetes dolog volt, hogy reggel imádkozunk, étkezéseknél igét mondunk, este lefekvés előtt mindig volt egy nagy közös áhítat tartás. Egyébként hatan vagyunk testvérek, Kiskunfélegyházán nőttünk fel. Már kisgyermekként megvolt az élményem. Igazán megéreztem, van valaki odafönt, aki elhívott, hogy neki éljek.
- Ez ki is jelölte az utadat?
- Többször megéltem azt, hogy Isten utat mutatott nekem. Van személyes elhívásom a lelkipásztori hivatásra.
- Édesapád nyilván példaképül szolgálhatott számodra.
- Inkább azt mondanám, hogy a hiánya. Nagyon fiatalon meghalt, édesapa nélkül nőttünk fel. Nehéz úgy fogalmazni, hogy példakép volt, mert időnk sem volt megismerni egymást. Két emlékem van róla, két éves koromból. Elég maszatosak. Viszont az biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy melyik utat válasszam. Mind a mai napig az ő palástját hordom. Velem van. Szimbolikus, hogy amikor hazamegyek Kiskunfélegyházára, ott tartok egy istentiszteletet, akkor még mindig édesapám palástja vonul be a templomba. Úgy, mint annak idején.
- Tényleg édesanyád mivel foglalkozik?
- Egy református könyvkiadó vezetője. Sokan ismerték, ismerik őt, ezáltal engem is.
- Középiskola?
- Kecskeméten, a református gimnáziumban tanultam. Onnan is van tapasztalatom, hogy milyen is egy ilyen intézményrendszer részének lenni. Két idősebb testvérem is odajárt, sok jót hallottam a REFI-ről, így szinte természetes volt a választás.
- Továbbtanulás során egyenesen vezetett tovább az általad kijelölt út?
- Volt egy kis kanyar benne. Érettségi után, a bátyám misszionárius képzésen vett részt, egy nemzetközi keresztény szervezet jóvoltából. Nekem is volt kapcsolatom ezzel a szervezettel, és egy évre kikerültem Angliába, pontosabban Liverpoolba. A felnőtté válás szempontjából fontos időszak volt ez. Önállóvá tett sok mindenben, megtanított arra, hogy felelősnek kell lenni magamért.

- Amikor hazatértél egyből jött az egyetem?
- Az első évet halasztottam az angliai kint létem okán, de amikor hazatértem, egyből elkezdtem a tanulmányaimat. Időben be is fejeztem. Hatodik, gyakornoki évemet Szegeden töltöttem, a Honvéd téri gyülekezetben. Aztán három évig voltam egyetemi lelkész.
- Az fel sem merült, hogy visszatérj Kiskunfélegyházára?
- Nem. Az egy lelkipásztoros hely, egyébként meg nem szokás, hogy szolgálata elején rögtön hazatér az ember. Azt nem tartom kizártnak, hogy majd évek múltán Kiskunfélegyházára kerülök. Ez még a jövő zenéje.
- Hogy kerültél Kiskunhalasra?
- Két és fél évvel ezelőtt érkeztünk az itteni gyülekezethez. Kialakult egy olyan élethelyzet, amikor váltani kellett. Kerestem lelkipásztori helyeket, több helyet is meglátogattam, több helyen érdeklődtem, beszélgettem, tájékozódtam. Végül Kiskunhalasra mondtunk igent a feleségemmel.
- Merthogy Te nem egyedül vagy….
- Iringó gyógypedagógus. Három lányunk van, a feleségem a negyedik gyermekünkkel várandós.
- Hol, milyen körülmények között ismertétek meg egymást?
- Ez egy romantikus történet, de tényleg. Első, klasszikus diákszerelem a miénk. Amikor jelentkeztem a gimnáziumba, és elmentem a gólyatáborba, ő odalépett hozzám. Megkérdezte tőlem: Te vagy a Damásdi Péter? Aztán hozzátette: édesanyám mesélt rólad. Így kezdődött, ez volt az első interakciónk. Aztán megismerkedtünk, évfolyamtársak voltunk, együtt voltak a matematika óráink. A fizikát Iringó nem értette, én pedig úgy csináltam, hogy értem, és szakköröket tartottam neki. Én huszonkét éves voltam, ő huszonhárom, amikor össze is házasodtunk. Mint már említettem, három lányunk van, Júlia, Johanna, Emília, és küzdünk a negyedik név keresésével. A negyedik gyermekünk is lány lesz, szóval hoztuk a 6,2 százalékot.
- Kiskunhalason milyen benyomásokat szereztél?
- Nem ismertem a várost, de közben rájöttem, hogy korábban már jártam itt bibliaismereti versenyen, amelyet – micsoda véletlen – most én szerveztem. Nagyon jó benyomásaim voltak, ez egy élhető kisváros. Ami a közösséget illeti: amikor végigmentem a gyülekezeti házunkon és bemutatták nekem, akkor azt éreztem, hogy ez egy olyan hely, ahol a hagyomány és a modernség tökéletesen megfér egymás mellett. Ott van a rádióstúdió a közelben, van egy csúcs szuper baba-mama szoba, több közösségi tér, amelyet fel lehet használni. Mindez egy 300 éves templom mellett. Nagyon tetszett, hogy itt az újdonság is belefér, ugyanakkor fontos a múlt, a hagyomány is. A városi közéletben is érzem ezt a kettősséget.

- A református hagyomány több évszázados, de a fiatalokat a közösség számára csak modern dolgokkal lehet bevonzani.
- Erre nyitott is a közösség. Elindítottunk egy nagyon lelkes zenekart. Ennek egyik oka az, hogy a zene egy olyan nyelv, amely közös. Vannak régi énekeink, amelyeket szeretnénk megtanítani a fiataloknak, de egyre több könnyűzenei darabot is igyekszek becsempészni a repertoárba. Volt már 20 fellépésünk az istentiszteletek keretében is az elmúlt hónapokban, de ezt a modernséget senki sem vetette a szemünkre. Nem biztos, hogy minden fiatalnak tetszik az, ami egy klasszikus istentiszteleten történik. Ez nem azt jelenti, hogy nem akar Istenhez kapcsolódni, vagy nem hisz Istenben, hanem az, amit egy klasszikus istentiszteleti forma nyújt számára, távol áll tőle. Próbáljuk, próbálom annak az útját még jobban kiszélesíteni, hogy melyek azok a modern lehetőségek, amelyekben a fiatalok megélik a hitet.
- Isten jelen van a facebookon, vagy más közösségi oldalakon is?
- Azt osztom, hogy Isten mindenütt jelen van, de én kicsit kiábrándultam a közösségi médiából. Jelen van, és jelen lehet, nagyon fontos ez a misszió, de én nem beszélem ezt a nyelvet. Sok a fröcsögés. Az viszont tény, hogy ez is része az életünknek. Vannak olyan szervezetek, amelyek nagyon jó missziót végeznek online is. Vannak keresztény influenszerek, akik minőségi tartalmat készítenek, képesek vele eltalálni egy réteget. Ennek nagyon végtelen palettája van. Nekem már feltettek olyan kérdést a fiatalok, hogy ha belépnek a Minecraft szerverre, ott van tíz szereplő, összeillenek, és valaki elkezd imádkozni, őt többen követik ebben, akkor az istentisztelet-e? A mai világban számos új hitbeli, teológiai kérdések merülnek fel. Egyelőre ezekre még nincsenek válaszok. Mi történik akkor, ha egy fiatal belép az avatarjával, belép egy ilyen játékba, és megkeresztelik? Az egy igazi keresztelő, vagy nem igazi keresztelő. Mi van akkor, ha ő ezt igazinak éli meg? Onnantól kezdve a vallásos tartalom átcsúszhat az online térbe. Mondjuk én, személy szerint a valóságos térben jobban érzem magam, és ide próbálom visszahívni a fiatalokat.
- Sikerül?
- Nagyon szeretem a manuális társasjátékokat, én sokat játszatom a diákjaimat. Magam is készítek ilyeneket hittanórákra, vagy éppen konfirmációs alkalmakra. Kinyomtatom, szétvágom, rakd össze – ennyi az egész. Az élmény nagyon hasonló, mert belül élem meg. Sokat foglalkozok játékpedagógiával, hogy miként lehet megmozgatni csoportokat. Azt látom, hogy a fiatalok nem tudatosan, hanem ösztönszerűen használják az internetet, inkább sodródnak benne. Nem tanítjuk meg a helyes használatra őket. Nincsen korlát, egy idő után pedig az eszköz használ minket. Nálunk, annak idején nagyon durva szabályok voltak. Nem volt még okostelefon, édesanyám megszabta, hogy egy órát ülhettünk a számítógép előtt. Ha nem hagytuk abba, egész egyszerűen kihúzta a kábelt a konnektorból. Akkor ez nagyon rosszul esett. Most már tudom, hogy helyes volt. Közben zenekarba játszottam, hegedültem, zongoráztam, úsztam, sakkszakkörbe jártam. Hasznosan töltöttem el az időmet.

- Te mivel foglalkozol szívesen, amikor van egy kis szabadidőd?
- Majd szólok, ha lesz (mosolyog). Másfél állásom van, a Szilády-gimnázium iskolalelkésze vagyok, és vannak teendőim a gyülekezetben is. Nagyon sokszínű az, ami a szolgálatom alatt történik. Ebben vannak óráim, temetések, keresztelők, esketések, jegyesoktatások, programszervezések. Ott a zenekar, van egy ifjúsági csoportunk is, a konfirmációs oktatásokat is én tartom. Teendőket jelent számomra az is, hogy a református közösség intézményhálózatát működtessük. Része vagyok a vezetői testületeknek, amely szintén feladatokkal jár. A szabadidővel kapcsolatos legutóbbi élményem az, hogy múlt héten elmentem úszni. Fontos része az életemnek a család is. A három gyermeket el kell hozni az óvodából, aztán járnak még külön foglalkozásokra is. A feleségemmel korszakaink vannak: sorozatnézős időszak, és a kirakózás. Ha elkészül a puzzle, akkor azokat bekereteztetem és kirakjuk a falra.
- Ezek az életetek stációi…
- Valóban. Van három kirakó, amelyek az ágy alatt várják, hogy keretet kapjanak. Most éppen nincs erre energiánk, úgyhogy most éppen a filmnézős korszakunkat éljük.
Jáger Levente
A fotókat Damásdi Péter bocsátotta rendelkezésünkre