2025. 12. 14.
Szilárda
  Írjon nekünk broken clouds 2°C Érzett: 2°C Szél: 0 m/s Párat.: 91%

Bravó Bibó! Virtuóz táncok a szalagavatón

Bravó Bibó! Virtuóz táncok a szalagavatón
Kovács Iván  |  2025. 11. 08., 18:22

November 7-én, este a Bibó István Gimnázium aulájában három végzős osztály kapta meg a maturanda jelvényt a szalagavató rendezvényen. Csorba Imre igazgató köszöntötte beszédében az érettségire készülőket, majd a sportcsarnokban népes közönség előtt mutatták be táncaikat, más kulturális műsorokkal egybekötve a bibós tanulók. A háromórás műsor végén a szülők, hozzátartozók virágokkal köszöntötték az est főszereplőit majd jókedvűen fotózkodtak.

A Bibó István Gimnázium aulájában sorakoztak fel a 12., 12. A, és a 12. B osztály tanulói a tanári kar és a meghívott vendégek előtt a szalagavató rendezvényen pénteken este hatórakor. A végzősök egységes, elegáns ünnepi öltözetben vonultak be az iskola zászlóvivői melletti széksorokhoz és foglaltak helyet, majd egyenként felolvasták az oktatási intézmény búcsúzó diákjai nevét osztályonként.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

A szalagtűzést az osztályfőnökök végezték pár kedves mondat és ölelés kíséretében. A diákok büszkén és meghatódva fogadták a szalagtűzés ceremóniáját. A jelvénytűzést követően, a kijelölt végzősök virággal köszöntötték az osztályfőnökeiket. Hagyomány a Bibóban az egykori polgármesterről, dr. Várnai Lászlóról elnevezett díj átadása. Az elismerést ezúttal is özvegye, dr. Várnai Lászlóné, a gimnázium tehetséges diákjának, Vikor Vivien Zoénak, a 12. a osztály diákjának adta át. Vivien nemcsak kivételes szorgalmával és tanulmányi eredményeivel tűnik ki, hanem emberi értékeivel is.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Az aulában történt szalagtűzés utolsó mozzanataként Csorba Imre az intézmény igazgatója köszöntötte a diákokat rövid, elismerő, biztató beszéddel. A tanulók a direktori gondolatok után az igazgatóval és osztályfőnökeikkel karöltve kivonultak az aulából és az iskola étkezőjébe, ahol pezsgős fogadásra került sor.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Részlet az igazgatói beszédből: Igazgatóként remélem, hogy számotokra is tartalmasan teltek a Bibóban töltött évek. Tudást kaptatok és a szüleitekkel együtt alakítottuk a személyiségeteket. A tanári munka eredménye nem egyszerre jelentkezik. Az Élet szétszórt epizódjaiban fog felbukkanni a szavaitokban, a tartásotokban és a tőlünk kapott értékek felhasználásában, vagy átadásában. Az érettségi eredménye sorsdöntő. A felkészülésre van még ugyan fél év, de most még gyorsabban fognak repülni a napok, mint eddig. Mi itt vagyunk mellettetek, hogy sikerre vigyük a közös célt. A hozzá vezető úton azonban elsősorban nektek kell erőfeszítéseket tenni a sikerért. Közös felelősségünk, hogy mindeközben tiszteljük a múltat. „Exempla docent”, „A példák tanítanak.” – hangzik az iskola jelmondata. Ez számotokra azt jelenti, hogy mindent meg kell tennetek azért, hogy az előttetek haladókéhoz hasonló tanulmányi- és felvételi eredményeket érjetek el. A mai este azonban még nem erről szól. Ma ünnepelünk. Ma a vidámságé a főszerep. Ma ti vagytok az ünnepeltek. A fények, a köszöntések nektek szólnak. A csarnokban rátok várnak a szülők, a rokonok, és a többi vendég. Ma mindenki benneteket akar látni. Sok sikert kívánok a ma esti táncokhoz és erőt a folytatáshoz!

Képgaléria megtekintése (40 db kép)
 

A pohárköszöntőt Csorba Imre igazgató mondta, aki ezúttal bensőséges, a formalitásoktól menetesen ismerte el a végzősök munkáját. Itt is örömének adott hangot az iskolavezető az együttműködő osztályközösségek kialakulása okán, kiemelve az osztályfőnökök és a pedagógusok empatikus hozzáállását tanítványaikhoz. Az igazgató minden végzőssel koccintott és gratulál szavakkal illette a maturanduszokat.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

A szalagavató rendezvény a sportcsarnokban folytatódott, ahol népes közönség fogadta a táncokra érkező fiatalokat. A műsorvezetők a közönséggel ismertették a programot, felolvasták a végzős diákok nevét és kezdődtek a bemutatók, elsőként a nyitó évfolyamtánccal. Angol keringővel indult az előadássorozat. A nyitó keringő koreográfiáját Boda Brigitta tanította meg a diákoknak. A végzősök táncai között - az átöltözési időt kitöltve - kulturális programot kínáltak a gimnáziumi szervezők.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

A nyitó keringőt követően Enrico Tosellitől a Szerenád című darabot Tapodi Jázmin, 12. B. osztályos tanuló előadásában hallgatta meg a publikum. Jázmint Fehér Fedoszja készítette fel, zongorán Nguen My Anh kísérte. A hegedűjátékot a várva várt osztálytáncok követték. Elsőként a 12. osztály tánca szerepelt a programban, akik rendhagyó módon ajánlották a közönség figyelmébe a produkciójukat. A műsorvezető így kezdte: A 12. osztály madarai elhozzák riói karneváljukat, ám egy gonosz kakadu megzavarja táncolásukat. A látványos és színes, jelmezes táncot hatalmas taps fogadta. A koreográfiát Szabó Ádám és Máté Milán tanította be a 12-es osztálynak.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Az első osztálytáncot ismét betétprogram követte, amit Szakál Fruzsina és Zseni Zsóka hoztak el egy fitnesz produkció formájában és mutattak be barátaikkal. A Shake That nevű formációt bemutatták be, amellyel Nagykanizsán előkelő helyezést értek el a fitneszesek. A csapattagok között volt bibósoknak is tapsolt a közönség. Fekete Blanka és Sendula Jázmin az idén érettségiztek a Bibóban. A fitneszeseket Angeli Ágota, Suba Viktória és Tóth István készítették fel.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

A fitnesz bemutatót a 12. a osztálytánca követte. A bemutató a fényűző 1920-as évek Amerikájába röpítette a vendégeket, amikor a jazz zene ritmusára mindenki táncra perdült, a tollas fejdíszek és a csillogó ruhák versenyeztek a fényekkel, és amikor egy-egy este nem ért véget - csak átváltozott hajnalban. A 12. A osztály táncát Juhász Ágnes és Tóth Szilárd tanították be. Az előadás hatalmas tapsot váltott ki a nézőkből.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)
  

A tánc után zene következett. Dudás István Gábor az elmúlt öt évben minden iskolai rendezvényen ott volt a háttérben. Gábor nyolcévesen kezdett zongorázni tanulni, amit az utóbbi időben hobbiként űz. Hosszas gondolkodás után a Coldplay Clocks című számát választotta. Az osztálytáncok utolsó produkcióját 12. B osztály mutatta be. A történet egy múzeumban zajlott, ahol éjszaka azonban minden életre kelt. A múzeumban élettelennek hitt tárgyak egyszerre csak életjelet adtak, majd táncra perdültek. A nagysikert aratott táncot Kákonyi Tímea tanította meg a 12. B osztály számára.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Az osztálytáncok izgalmait Izsó Lilla Emma zongorajátéka oldotta. A szalagavatóra Lana Del Rey-től a Paris, Texas című dalt választotta. A dal egy belső utazásról szólt, a magány, az önismeret és a változás finom érzelmi rétegeit bontotta ki. Lilla zongorajátékát a bibós szalagavatók hagyományos zárószáma, a bécsi keringő zárta. Az elegáns, méltóságteljes bécsi keringő sok hozzátartozót megindított és nagy-nagy taps formájában hálálta meg a publikum. A szalagavató végén aztán örömködés és közös fotózás zárta az estet.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Elköszönéskor a műsorvezetők megköszönték a diákoknak, tanároknak, szülőknek és az önzetlen segítőknek, hogy támogatták munkájukkal a rendezvényt. Külön köszönetet kapott Felnagy Krisztián és Husti Áron tanár urak, akik részt vettek az évfolyamtáncokban, valamint Csuka Tiborné Gombos Erzsébet tanárnő, aki segítette az egyéni zenei számok előadásait. A szalagavató táncokat a Halas Televízió rögzítette, a Kultúrkép című magazinja pedig a főpróba eseményeiből összefoglalót kínál a nézők számára.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-12-12 17:43:31
- A rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzat közös akciójában hívták fel a figyelmet a csalókra - Jótékony tekósok. Sikeres volt az intézmény adománygyűjtési kezdeményezése - A Központi-iskola nyerte a diákolimpia játékos sportverseny vármegyei fordulóját - Tizennyolc csapat meccsel a városi bajnokságban
2025-12-12 09:12:55
A HC Kiskőrös jóvoltából egy különleges bermutatót láthattak az érdeklődők a halasi korcsolyapályán. Az U10-es korosztály mutatott látványos, pörgős ízelítőt abból, hogy miért is szeretik annyian a világon a jégkorongot.
2025-12-11 17:23:06
Az ország 12 legjobb futsalcsapata közé jutott a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, miután megnyerte az országos elődöntőt. A Dékáni-sportcsarnokban lezajlott tornán jászberényi, szegedi és budapesti ellenfelet utasított maga mögé a Tekó.
2025-12-11 17:03:15
Dübörögtek a retro slágerek, villogtak a bulifények, pörögtek a korcsolyázók. Jégdiszkóra várta a halasiakat és környékbelieket Kiskunhalas főterén a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. A talpalávalót, pontosabban a korcsolya alá valót DJ Benny szolgáltatta.

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
2025. 11. 06., 13:24
Ormosné Bodrogi Viola, a kitüntetett pedagógus.
2025. 10. 17., 15:55
Horváthné Nagy Marianna géjárművezető-oktató.
hirdetés