Izgalmasabbá teszi a testnevelés órákat a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában a napokban átadott mászófal. A tervek szerint áprilisban a sportudvart is megújítják.
Egy új mozgásformára nyílt lehetőség Kiskunhalason a Szent József Katolikus Általános Iskolában. Az intézmény nyílt napján átadták a kis tornateremben helyet kapott mászófalat.
Az átadó eseményen Kucsó István a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója mondott köszöntőt. Mint mondta, már régóta szerettek volna mászófalat az intézménybe és örültek, hogy pályázati lehetőség nyílt ennek megvalósítására.
A beszédet követően a mászófal egyházi áldást is kapott és a rövid imádság után a jelen lévő gyerekek egyből ki is próbálhatták milyen érzés falra mászni.
A diákok elmondták, hogy ügyesség és erő is kell a mászófal használatához, illetve nagyon örülnek ennek a lehetőségnek.
Az iskolában korábban felújították a nagy tornatermet, most elkészült a mászófal, de ezzel még nincs vége a sportolási lehetőségeket segítő fejlesztéseknek. Kucsó István igazgató tájékoztatása szerint áprilisban a sportudvart is megújítják, vagyis rekortán borítást alakítanak ki.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.