A vakáció ideje alatt teljesen megújult a Vári Szabó István Kollégium első szintje. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum mintegy 50 millió forintos beruházása során többek között megújították a burkolatokat és vizesblokkokat. Egy vállalkozó jóvoltából pedig kellemes közösségi tér is várja majd a kollégistákat.
Napokon belül véget ér a vakáció és beköltöznek a diákok a halasi Vári Szabó István Technikum és Szakképző Iskola kollégiumába. A kollégium felújítása a finisébe ért, már csak kisebb feladatok, bútorbeszerelések vannak hátra.
A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum mindegyik intézményénél volt valamilyen felújítás a nyáron – tudtuk meg Papp Gyula főigazgatótól. Mindenhol, így a halasi Vári kollégiumnál is mintegy 50 millió forint értékű beruházást végeztek.
A Vári kollégiumban teljesen megújult az első szint, lecserélték a burkolatot, az ajtókat, a folyosó tisztítható festést kapott, megújultak a vizesblokkok és a konyha, korábban új ágyak is érkeztek.
A kollégisták szabadidejének eltöltésére is gondoltak. Egy vállalkozó felajánlásával babzsákokat, csocsóasztalt kapott a közösségi szoba. Korábban az udvaron edzőparkot alakítottak ki és a konditermet is felújították.
A kollégiumban elsősorban a Vári Szabó István Technikum, Szakképző Iskola és a Dékáni Árpád Technikum diákjai kapnak szállást, de a még fennmaradó férőhelyekre máshonnan is jelentkezhetnek diákok.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.