Éppen ötven évvel ezelőtt, 1976-ban fejezték be középiskolai tanulmányaikat a Tekóban azok a hölgyek és urak, akik most egy jó hangulatú találkozóra gyűltek össze egykori oktatási intézményükben. A tablót nézegetve sok régi történet felszínre került, és persze megemlékeztek azokról is, akik már nem lehettek itt a jeles eseményen.
Sorra érkeztek az egykori tekós diákok a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum épületébe. Jeles alkalmat ünnepeltek közösen, 50 évvel ezelőtt érettségiztek az intézmény falai között.
Ökördi Istvánné egyike volt azon kevés lánynak, akik abban az évben a Tekóban végeztek. Ő is örömmel emlékezett vissza az itt töltött évekre. Arató László Kecskemétről jött annak idején a Tekóba tanulni. Azt mondja, ettől jobban nem is dönthetett volna. Most az osztály egykori tablóját nézve jöttek elő nála a régi emlékek.
A találkozó végén elkészült az ilyenkor szokásos csoportkép, majd pedig felhangzott az egykori tekósok mindig aktuális kiáltása, a „Hajrá Tekó”!
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.