2026. 04. 18. szombat
Andrea, Ilma
  Írjon nekünk clear sky 20°C Érzett: 19°C Szél: 3 m/s Párat.: 29%

Advent vasárnapjain közös gyertyagyújtás lesz a városháza udvarában

Fehér Erika  |  2025. 11. 28., 10:23

November utolsó hétvégéjén megkezdődik az adventi időszak. Advent vasárnapjain idén is lesz Halason városi közös gyertyagyújtás az egyházak közreműködésével a városháza díszudvarában. A gyertyagyújtások minden vasárnap 5 órakor kezdődnek.

Kiskunhalason minden évben meghitt és sokak által látogatott esemény az adventi gyertyagyújtás. Idén is az eddigi hagyományok szerint zajlik majd a program. A helyi felekezetek készülnek szép gondolatokkal, énekkel, verssel és végül fellobban az adventi koszorún a gyertyaláng.

November 30-án a baptista, december 7-én a katolikus, 14-én a református, 21-én pedig az evangélikus közösség közreműködik a gyertyagyújtásoknál és gondoskodik a meghitt, ünnepváró hangulatról.

A gyertyagyújtások mellett november 28. és december 27. között többféle program is várja majd az érdeklődőket Kiskunhalas központjában. Lesz Mikulás-nap, koncertek, családi programok, adventi vásár és jégdiszkók. Idén is lesz fényfüzéres traktoros felvonulás a városháza díszudvarában pedig iskolás csoportok és helyi zenekarok műsora gondoskodik a karácsonyváró hangulatról.

A szervezők és a közreműködők mindenkit szeretettel várnak a közös gyertyagyújtásokra és az adventi programokra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026. 04. 16., 12:33
A bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés