Lélekképek
Kultúra

Lélekképek

Sáli Levente alkotásait is megtekintheti a közönség a magyar kultúra napja kiskunhalasi rendezvényén. Kiállítása megnyitója a január 21-én, pénteken délután fél 5-kor kezdődő műsor keretén belül lesz a Közösségek Házában. A programot a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezi. A rendezvényt a Halas Televízió élőben közvetíti.

Sáli Levente festőművész számára a homokanimáció sok sikert hozott, de úgy érezte, mást is szeretne még kipróbálni. A magyar kultúra napi szereplése kiállítására, a Lyra együttessel való közös munkára és a virtuális festésre épül, mely készülő mesefilmje alapeszköze.

- Miközben a Lyra eljátszik két dalt, megmutatom a virtuális valóságban történő festést. Benne leszek egy 3D-s térben, ahol körbe is festhetem magam. Elkezdek rajzolni és prezentálom, hogyan lehet varázsolni az új eszközzel – tudtuk meg.

Kiállítása anyaga ötvözi a régebbit és az újat. Korábbi korszaka festményei mellett virtuális képei színes lenyomatait is megtekinthetik az érdeklődők.

Az ünnepi programról, fellépőiről bővebben is olvashatnak a Halasi Tükör hetilap január 19-i számában.