„Magyar mártír 13, erőt vett a rút halálon” (galéria)
Közélet

„Magyar mártír 13, erőt vett a rút halálon” (galéria)

Az aradi vértanúkra emlékeztek csütörtökön délelőtt a Sétáló utcai emléktáblánál. A műsort idén a Központi Református Általános Iskola diákjai, tanárai adták. A program második felében a Thorma János Múzeumban virágokat helyeztek el az Aradi vértanúk című festménynél.

Október hatodika nemzeti gyásznap, az aradi vértanúk hősiessége előtt hajtunk fejet. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében megemlékezés volt a Sétáló utcai emlékhelynél. A műsorban a Központi Református Általános Iskola diákjai és tanárai működtek közre. A tanulók felidézték,  hogy a hadbíróság 1849. szeptember 26-án hozta meg a döntést. Felségsértés címén kilenc tábornokot kötél általi halálra, négyet golyó általi halálra ítélt. Az ítélet végrehajtását október 6-ra, a bécsi forradalom évfordulójára tűzték ki. A műsorban elhangzott a 13 mártír neve, mindegyik után harangszóval. 

A műsort követően  elsőként Kuris István László alpolgármester és Rékasi Cecília aljegyző koszorút helyeztek el az emlékhelynél. Ezután a pártok, civil szervezetek, intézmények képviselői rótták le kegyeletüket. A program második része a Thorma János Múzeumban volt. Ott az Aradi vértanúk című festménynél hangzott el a Vörösmarty Mihály: Előszó című verse, majd a jelenlévők virágokat helyeztek el a festmény előtt.