Öt csapat meccselt a Szent Korona Kupáért (galéria)
Sport

Öt csapat meccselt a Szent Korona Kupáért (galéria)

A csütörtök óta zajló Levente Sportnapok keretein belül szombaton délelőtt rendezték meg a Szent Korona Kupát az U13-as labdarúgók számára. A szervező Kelebiai Levente Sportegyesület és a Kiskunhalasi FC öt csapat számára biztosított lehetőséget arra, hogy megmérkőzzenek egymással. A kiélezett meccseket követően mórahalmi győzelem született, a Kiskunhalast képviselő Szilády RFC a negyedik helyet szerezte meg. 

Ismét Levente Sportnapokat rendeznek Kiskunhalason. Csütörtöktől vasárnapig négy kupa keretein mérkőznek meg a fiatal labdarúgók. A Kelebiai Levente Sportegyesület 2010-ben alakult a sporthagyományok ápolására, felkutatására, a helybéli fiatalok versenyeztetésére - tudtuk meg Kovács Marcell programszervezőtől. A Kiskunhalasi FC-vel közösen rendezik meg idén a programot, amelynek keretein belül a Levente Kupáért, a Szent László Kupáért, a Szent Korona Kupáért és a Szent István Serlegért folyik a küzdelem. Szombaton délelőtt a Marosvásárhely, a Mórahalom, a LUA Baja, a Makó FC és a Szilád RFC U13-as csapatai léptek pályára. 

Izgalmas, jó meccseket játszottak a csapatok. Az első mérkőzések során kiderült, hogy a bajaiak, a marosvásárhelyiek és a mórahalmiak csatáznak majd az első helyért. Ahogy azt várni lehetett, az utolsó körig nyitott volt minden. Végül a mórahalmi fiatalok nyertek, a Marosvásárhely, a LUA Baja, a Szilády RFC és a Makó előtt. Az alkalomra szóló érmeket és kupát, okleveleket Kovács Marcell, a Kelebiai Levente Sportegyesület programszervezője, valamint Gilicze Lajos alelnök adta át. Vasárnap a Szent István Serleg elnevezésű torna lesz, ezen az FK Vinogradar, a Grosics Akadémia, a Marosvásárhely, DAFC Szeged és a KFC-Kelebia lép pályára. A találkozók 9.30 órakor kezdődnek a Bundzsák-sportközpontban.