Sóstón találkoznak a veterán járművek
Közélet

Sóstón találkoznak a veterán járművek

A régi járművek szerelmesei már fényesítik az öreg verdákat. Ezúttal egy napos lesz a Kántor András Veterán Autósok és Motorosok Kiskunhalasi Egyesületének találkozója. A fő helyszín pedig a Sóstó, itt lehet majd megtekinteni a járműmatuzsálemeket, illetve a hagyományokhoz hűen most is felvonulnak a városban. Úgy tudni a határon túlról is érkeznek résztvevők, hiszen a szerb veterán járművesek is jelezték részvételi szándékukat.

- Utoljára 2019-ben tudtuk megrendezni a Kánor András Veterán Autók és Motorok Találkozóját, ezért most a lehetőségeinkhez mérten egy napos eseménnyel szeretnénk meglepni az érdeklődőket – tette közzé az egyesület.

A kiskunhalasi Sóstónál indul a program július 31-én, szombaton. Délelőtt 10 óráig tart a résztvevők regisztrációja. 10 órától indítják a túrát. Az úti cél ezúttal Tompa, a Szent Anna templom. 11:30-tól Tompa piacterén lehet megtekinteni a túrátó autókat, motorokat.

A csapat 12:30-kor indul vissza Halasra. Ide érve felvonul a menet a városban, majd ahogy azt minden alkalommal megteszik, megkoszorúzzák Kántor András sírját. A végállomás Sóstó, a nagyközönség is itt tekintheti meg a kiállított járműveket délután 2, fél 3 környékétől, aki csak délelőtt ér rá, a 10 órás indulást nézheti meg. A rendezvény megtekintése díjmentes.