Anaszunk emlékére
Kész van ám a tea. Banálisnak tűnő mondat, de számunkra mostantól nagyon sokat jelent. Főként kedves emléket. Simon Anasztázia, a mi Anaszunk a csapat fontos részeként, a háttérben, sohasem elől, de mindig velünk volt. Azt is nagyon furcsa leírni, hogy volt, azt sem értem, hogy miért csak ilyen kevés év adatott meg neki.
Az Anasz. Csak így emlegettük őt. Évek óta munkatársunk volt, sohasem állt a rivaldafényben, de tudtuk, számíthatunk rá. Olyan szokatlan volt a csend ma reggel az ünnepek után ébredező szerkesztőségben. Nem sziszegett a teafőző, nem égett a lámpa a kiskonyhánkban. A folyosó is sötét volt.
Ilyenkor, normális helyzetben boldog új évet kívánunk egymásnak és megyünk előre. Boldog új év? Most, ebben a helyzetben, amikor 2020 első óráiban ilyen hírt kapunk? Dehogy boldog... Elhunyt egy kolléga, egy kedves munkatárs. Anasz elsősorban anya volt, aki a lányáért élt, dolgozott, lélegzett. Klaudia volt az élete értelme, mindig büszkén újságolta a sikereit. Közben a szerkesztőség anyukája is volt, odafigyelt ránk, gondoskodott rólunk. A háttérben pedig csinálta a dolgát, néha még többet is, mint ami a feladata volt. Szerintem ő főzte a legfinomabb teát...
Nekem személyes élményem vele kapcsolatban még, amikor a szomszédjában egy óriásbaba született, megszervezte nekem a találkozót. Nekem csak oda kellett mennem, ő mindent előkészített. Minden lapzártakor bejött hozzám és megkérdezte, na mi lesz az újságban? Furcsa a múlt idő, pláne ezekben a napokban, amikor valami új kezdődött el. A 2020 január elseje számunkra nem a jövő, hanem az elmúlás dátuma lett. Ma nem volt kész a tea, a múlt pénteken főzött pedig már réges-régen kihűlt...Nem akartunk rólad fekete-fehér képet közölni, az olyan szürke, színtelen. Az emlékeinkben így élsz tovább, színesen, mosolygósan. Anasz, nyugodj békében, vigyázz ránk odafentről is!
(Kolléganőnk, Simon Anasztázia temetése 2020. január 18-án, 11 órakor lesz a kisszállási temetőben.)
