Egyre népszerűbb városunkban is a gyorstollas, ami azt jelenti, hogy a gyarapodó létszám okán kinőtte jelenlegi tréningezőhelyét a Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület. A lovasszobor melletti területről a kertvárosi víztorony mellé röppennek át a Szitakötők, ahol már megkezdődött a tíz pálya kialakítása.
Többen feltették a kérdést az elmúlt napokban a közösségi oldalakon, hogy vajon milyen munkálatok zajlanak a kertvárosi víztorony melletti területen. A választ a Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület adta meg. Az egyre gyarapodó és már nemzetközileg is jegyzett közösség új pályák kialakításba kezdett. A figyelmes szemlélő a tavasz beköszöntével láthatta a sportolókat a lovasszobor árnyékában tréningezni, ám akkora a létszám, hogy ez már nehezen kivitelezhető ott. Ekkor jött az ötlet az új helyszínre. - A kertvárosi víztorony melletti terület ideális választás, hiszen itt akár 10 pálya is felállítható. Mivel ez a rész korábban egyenetlen és sportolásra balesetveszélyes volt, komoly tereprendezésre volt szükség. Feladat volt a tárcsázás és boronázás a gödrök eltüntetésére; majd a hengerelés a megfelelő talajtömörség és a sima felület érdekében- olvasható az egyesület hivatalos oldalán. Fontos információ még, hogy a terület továbbra is a városé marad, és a környékbeli lakók is bármikor használhatják szabadidős sporttevékenységekre. A Szitakötők hetente 2-3 alkalommal, kétórás blokkokban veszik majd birtokba a pályákat.
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.