2025. 11. 07. péntek
Rezső
  Írjon nekünk

Az év első hat hónapjában 185 lakástűz volt Bács-Kiskunban

Jáger Levente  |  2025. 07. 18., 13:06

Csökkent a lakástüzek számára Bács-Kiskun vármegyében az első félévben, ugyanakkor négy ember életét vesztette a felcsapó lángok, illetve a füst miatt. A statisztika szerint még mindig komoly veszélyforrás a szén-monoxid, amely nemcsak a fűtési idényben lehet halálos.

2025 első félévében Bács-Kiskun vármegyében 185 lakóépület gyulladt ki, 4 százalékkal kevesebb, mint 2024 első hat hónapjában (193). Ezekben a tüzekben négyen vesztették életüket, előző évben nem volt halálos áldozata ezeknek az eseteknek. Tizenhárman megsérültek, hárommal kevesebben, mint tavaly - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A tájékoztató szerint, az első félévben naponta átlagosan egy lakástűz volt. A legtöbb esethez június 2-án riasztották a tűzoltókat,  azon a napon 5 lakóingatlan gyulladt ki. A legtöbb tűz a konyhában (18 százalék), a kéményben (13,5 százalék), tárolóban (8 százalék), illetve a hálószobában (7,5 százalék) keletkezett. A keletkezés pontos helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 6 alkalommal indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, sütés-főzés, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, dohányzás miatt csaptak fel a lángok. Az is kiderült a közleményből, hogy egy ingatlanban szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz. Az oltást 8 helyszínen gázpalackok, 4 helyen pedig napelemek nehezítették.

Forrás: Halasmedia archív

Az érintett otthonok közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek. Ilyenkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

Szén-monoxid miatt 2025 első felében Bács-Kiskun vármegyében 36 alkalommal riasztották a tűzoltókat, eggyel kevesebbszer, mint egy évvel korábban. Nyolc ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, hárommal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A legtöbb szén-monoxid miatti riasztás márciusban érkezett a Bács-Kiskun vármegyei katasztrófavédelemhez, abban a hónapban 12 helyszínen volt szükség a tűzoltókra a mérgező gáz miatt. A szén-monoxid nemcsak a fűtési szezonban, hanem azon kívül is veszélyt jelent, különösen nagy hőség idején.  A leggyakrabban a fürdőszobában keletkezik szén-monoxid.

Rosszullét miatt riasztották a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat februrár 27-ére virradóra  a Vasút utca egyik társasházi lakásához. A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a helyszínre érkező egység tagjai rekonstruálták az esetet, mérőműszerük kimutatta a mérgező gáz jelenlétét a levegőben. A gázszolgáltató szakemberei is a helyszínen voltak. Egy embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba szállítottak a mentők.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-07 15:00:42
- Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tartott fórumot a moziban - Látványos bemutatóval avatták fel a város új sportlétesítményét - Mezítlábas ösvényt avattak a Szélben Szálló Pitypang Waldorf Óvodában - A jövő héttől útzárakra kell számítani több halasi utcában is
2025-11-06 17:07:29
- Szász Károlyra emlékeztek Halason - Borzongás és társasozás a könyvtárban - Gémes Kati festményei és Nagy Ákos Vajk grafikái - Juhász Mihály kedvenc kötete
2025-11-05 17:42:48
- Lezárultak az ’56-os megemlékezések - Nagy Táncház Kiskunhalason - 30 páfrányfenyővel bővült a Bibó-gimnázium udvara. - Teljes útzárak lesznek villamoshálózat építési munkálatok miatt
hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 11. 06., 13:24
Ormosné Bodrogi Viola, a kitüntetett pedagógus.
2025. 10. 17., 15:55
Horváthné Nagy Marianna géjárművezető-oktató.
2025. 10. 15., 10:47
Tóth Viktor világhírű jazz-szaxofonos.
2025. 10. 15., 10:29
Csővári Tibor kétszeres világbajnok sporthorgász.
hirdetés
.