2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 1 m/s Párat.: 91%

Gyorshajtók, szabálytalanul közlekedők most is voltak

Fehér Erika  |  2025. 07. 08., 10:23

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2512-en lépték át a társégben, az egyik eset ismét Kiskunhalasnál történt, de ittas sofőröket is igazoltattak a rendőrök.

A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 115 km/h-val közlekedett, 210 ezer forintot kell fizetnie. A sofőrre és utasára ráadásul őrangyalok hada vigyázhatott: a címképen jól látszik, hogy az utas a lábait a műszerfalon pihenteti. Ez életveszélyes, hiszen ütközés esetén például a légzsák extra sérüléseket okozhat – adta közzé a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A vármegyében egy hét alatt 61 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben harmincegyen sérültek meg.

Az egyenruhások 25 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; ketten balesetet okoztak. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

Egy 30 éves férfi 2025. július 5-én késő este Soltvadkert belterületén közlekedett egy Opellel. A sofőr az egyik utcában autójával áttért a szemközti forgalmi sávba, és nekiment egy, az úton parkoló kocsinak, majd megállás nélkül továbbhajtott. A járőrök rövid időn belül megtalálták a járművezetőt, akiről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, valamint korábban a bíróság a vezetéstől eltiltotta. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ellene szabálysértési eljárás is indult, mivel az autó műszaki érvényessége lejárt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ rendelkezései szerint a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van, illetve amelyre meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés van elhelyezve. A jármű az utat és tartozékait nem rongálhatja, szennyezheti. Az autónak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, illetve – mindenki biztonsága érdekében – meg kell felelnie a külön jogszabályban meghatározott műszaki-, biztonsági és környezetvédelmi követelményeknek.

Címkék
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés