2026. 09. 05. szombat
Lőrinc, Viktor
  Írjon nekünk overcast clouds 23°C Érzett: 23°C Szél: 4 m/s Párat.: 51%

Halasi sértettje is van az internetetes csalásnak

Jáger Levente  |  2026. 08. 25., 10:48

Tizenhét áldozata volt egy csaló párosnak, a duó három évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét az ország egész területén. Olyan telefonokat hirdettek meg eladásra az egyik közösségi oldalon, amelyekkel nem is rendelkeztek. A becsapottak között volt egy kiskunhalasi nő is.


Az ugyeszseg.hu oldalon megjelent közlemény szerint a két huszonéves férfi 2023 nyarán együtt lakott egy budapesti albérletben. Az idősebb elkövető már az összeköltözésüket megelőző időszakban is internetes csalásokból biztosította megélhetését. Az idősebb vádlott rávette lakótársát arra, hogy nyisson több bankszámlát azért, hogy azokra kérhesse a csalásokból származó pénzeket. A társ ebbe beleegyezett és három bankszámlát is nyitott, amelyek adatait lakótársának megadta.

Ezt követően az idősebb vádlott, illetve egy esetben a társa egy internetes közösségi oldalon olyan telefonokat hirdetettek meg eladásra, amelyekkel valójában nem rendelkeztek. Egyes vevők a teljes vételárat, míg másoktól csak előleget kértek. Az átutalások megérkezését követően megszakították a kapcsolatot a sértettekkel, a meghirdetett termékeket nem küldték meg, arra sem szándékuk, sem lehetőségük nem volt.

A két férfi a 17 sértettől – köztük egy kiskunhalasi nőtől – 5 és 80,5 ezer forint közötti, összesen több, mint 700 ezer forintot csalt ki.

A járási ügyészség a két férfit 7-7 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, valamint 9, illetve 10 rendbeli csalás vétségével vádolja és ezért velük szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 12:46
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
2026-09-04 15:28:23
- Hangulatok: Baloghné Csonka Margit kiállítása - István a király: halasi énekesek előadásában - Újra Halason énekelt a Magyar Continental Singers - Szeleknek fordít: Hegedűs Katalin kedvenc kötete
2026-09-04 10:12:11
Fülbemászó dallamok, lelket melengető gondolatok. Ez jellemzi a Magyar Continental Singers fellépéseit. A csapat idén is koncertet adott a Bethlen Gábor téren, ahol a közönség a zenei élmény mellé útravaló, megszívlelendő, mély mondanivalót is kaphatott.
2026-09-02 15:34:27
Szeptember 2-án a Közösségek Házában a Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai 75 jelentkezőtől tudtak vért venni, akik között nyolcan első véradóként adtak vért – nyilatkozta a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének vezetője, Fekete Noémi.
2026-09-02 13:33:23
Izgalmas, érdekes történeteket olvasni mindig jó dolog. Pláne, ha a történet olyan összetett, hogy a szerző nem egy kötetben, hanem egy egész könyvsorozatban fejti ki az eseményeket. A Kötés 13 is éppen ilyen mű, a részletekről pedig Kovács Eszter, a Szilády-gimnázium diákja mesél olvasóinknak.
2026-09-01 14:44:54
A műsor vendégei a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. rendező csapatából Juhász Tímea programszervező, Borbás Erik és Darázs-Domján Noémi programkoordinátorok lesznek. A gazdag program részleteit bontják ki a szervezők a félórás műsorban.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés