2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 1 m/s Párat.: 91%

Kábítószer-kereskedő családra csaptak le a rendőrök Kiskunhalason

Jáger Levente  |  2025. 07. 03., 10:00

Rendőrségi akcó helyszíne volt a napokban egy alsóvárosi utca. A nagyapát, az apát, és annak fiát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a nyomozók. Kiderült, hogy ebben a házban már nem első alkalommal jártak, hasonló ügyben volt már ott elfogás- közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Június 25-én a jánoshalmi rendőrök és a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai összehangolt akcióban fogtak el három férfit egy 24 éves fiatalembert, a 44 éves édesapját és a 63 éves nagyapját, akik a gyanú szerint jánoshalmi és mélykúti dílereknek, valamint fogyasztóknak adtak el kábítószert. Az akció során lefoglaltak bruttó 33 gramm poralapú, kristályos anyagot (jelenleg szakértő vizsgálja), valamint drogfogyasztáshoz használt eszközöket. Az adatok szerint volt olyan fiatalkorú, akinek hetente 25 adag kristályt adtak el, egy nő pedig összesen 1 kilogrammot vásárolt tőlük. A három férfi ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A legfiatalabbat és apját őrizetbe vették, letartóztatásukat kezdeményezték. A nagyapa szabadlábon védekezhet

Az elfogás kapcsán volt egy rendőrségi bejegyzés a közöségi oldalon. Ebből kiderült, hogy egy korábbi akcióban Kiskunhalason fogtak el egy dílert. A férfi azóta is letartóztatásban van. A családtagok úgy gondolták, hogy érdemes folytatni ezt a „vállalkozást”. A kiskunhalasi rendőröknek szinte azonnal szemet szúrt tevékenységük, ezért a korábban már ismert háznál tartottak ismét egy rajtaütést.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés