Magyarország is segíti Szerbiát, hogy megfékezzék a Deliblati-homokpusztán hetek óta pusztító tüzet. Kedden este indult el Kecskemétről egy 12 fős csapat, amelyben több halasi tűzoltó is helyet kapott.
Kedd este egy tizenkét hivatásos tűzoltóból és négy speciális járműből álló csapat indult Szerbiába, ahol július vége óta hatalmas területen tűz pusztít a Delibláti-homokpusztán. A magyar kormány által felajánlott segítséget elfogadták déli szomszédaink, a csapatot Kecskemétről Erdélyi Krisztián vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese indította útnak. Mint megtudtuk: az egységben több kiskunhalasi tűzoltó is helyet kapott, és a speciális vízszállító autó, amely 10 köbméter oltóanyagot szállít, szintén városunkból került a konvojba.
Fotók: Kovács Andrea százados, Csonka László őrnagy
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.